Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Demus László: A magyar külpolitika hozzájárulása az európai biztonság és együttműködés folyamatához
tonai erőviszonyok, ezen belül a két katonai és politikai szövetség, a Varsói Szerződés és az Észak-Atlanti Szövetség (NATO) erőviszonyának függvénye. De függvénye a szövetségeken belüli katonai-politikai törekvések, egyensúlyok változásainak is. Egyre meghatározóbb jelentőségre tesznek szert a szövetségeken átívelő kölcsönös együttműködési igények és törekvések, amelyek új, összeurópai érdekeket hordoznak. A szövetségi kapcsolatok ápolása, a Varsói Szerződés egyeztetett külpolitikai törekvéseinek kialakításában és képviseletében való aktív részvétel a magyar diplomácia nemzetközi tevékenységének legátfogóbb és legfontosabb részét alkotja. Ez a keret lehetőséget ad a magyar diplomácia számára a helsinki folyamattal kapcsolatos magyar törekvések képviseletére, előre- vitelére is. A feladat kettős: Az egyik az aktív közreműködés a VSZ-en belüli — a realitásokkal, az egyes országok nemzeti érdekeivel, illetve a közös törekvésekkel összhangban lévő — hatékony érdekegyeztetési folyamat kiépítésében, a külpolitikai egyeztetés mechanizmusának tökéletesítésében. A másik az aktív részvétel és közreműködés a Varsói Szerződés által kidolgozott olyan javaslatokban, kezdeményezésekben, amelyeknek célja az európai leszerelés, a fegyveres szembenállás szintjének csökkentése, az európai biztonság és együttműködés elmélyítése, a helsinki folyamat előrevitele. Az elmúlt évtizedekben jelentős előrehaladás történt a Varsói Szerződésen Belüli politikai egyeztetés fejlődésében, hatékonyságának növelésében. E fejlődési folyamat egymást követő szakaszaiban különböző hangsúlyt kapott az egyes tagországok esetenként eltérő nemzeti érdekeinek összehangolása, a közös, egyeztetett érdek és irányvonal meghatározása a nemzeti és az internacionalista érdek kölcsönviszonyának alapján. A Varsói Szerződésen belüli együttműködés elveiben és gyakorlatában a hidegháborús időszakot követően még hosszú ideig továbbéltek a szocialista országok közötti egyeztetés-együttműködés leegyszerűsített képzetei. Ezek szerint az egyes tagországok nemzeti érdekeit például mindig alá kell rendelni a közös érdeknek. Az egyeztetett álláspontot pedig az esetek döntő többségében a szövetség legnagyobb felelősséget viselő résztvevőjének, a Szovjetuniónak az állásfoglalása jelentette. A közös álláspont képviselete így e javaslatok és kezdeményezések támogatásának hangoztatására szűkült le. Amint azonban az elmúlt évtizedek során az egyes szocialista országok belső fejlődésében egyre inkább kifejeződtek, erősödtek a sajátos fejlődési jegyek, úgy jelentek meg az e sajátos jegyeket tükröző álláspontok is az egyeztetési mechanizmus működésében. Kialakult az eltérő álláspontok valóságos egyeztetésének igénye, a közös álláspontnak a tagországok konszenzusán alapuló kialakítása. Az éhhez szükséges egyeztetési mechanizmus finomításában, fejlesztésében a magyar diplomácia aktív szerepet vállalt és vállal ma is. 32
