Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Szentesi György: Az atomfegyverek két csoportjának felszámolását előíró szovjet-amerikai szerződés létrejöttéről és jelentőségéről
számos megszokott dolog teljes gondolati átértékelését. Ezt tesszük katonai és természetesen politikai téren is.” Okkal állítható tehát, hogy az új szovjet vezetés számára a biztonság- politikai koncepcióváltás tette lehetővé az eredetileg amerikai javaslatként felvetett nullamegoldás elfogadását, s ilyenformán az új szovjet—amerikai szerződés szovjet részről a megváltozott biztonságpolitikai koncepció, az „elegendő biztonság” első gyakorlati megnyilvánulása. A szovjet vezetés számára ugyanis minden bizonnyal nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet hadászati arzenál — még a várható 50 százalékos csökkentés ellenére is — megfelelő elrettentést jelent külön-külön bármelyik atomhatalommal szemben, de még egy esetleges együttes fellépés esetén is. Az 50 százalékos csökkentés esetén megmaradó 6000 atomtöltet mellett az angol, a francia és a kínai atomütőerő (még a várható fejlesztést is figyelembe véve) nem értékelhető számottevő tényezőként. Különlegesen fontos lehet a jelenlegi szovjet vezetés által önként vállalt második nullamegoldás, a rövidebb hatótávolságú ballisztikus rakéták felszámolása is. Ez a lépés megintcsak precedens értékű, mivel a Szovjetunió sokkal nagyobb (926:170) állománya felszámolásával az első gyakorlati példát mutatja az aszimmetriák egyoldalú csökkentéssel — nem pedig pótfegyverkezéssel — való megszüntetésére. A 12. táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy a Szovjetunió jóval több hordozórakétát és atomtöltetet számol fel az Egyesült Államoknál. Mégis úgy látszik, hogy a Szovjetunió biztonsága a felszámolandó töltetek nagyobb mennyisége ellenére nem csökken, hiszen a felszámolandó amerikai közepes hatótávolságú atomtöltetek a Szovjetunió számára hadászati értékűek, míg a felszámolandó szovjet atomtöltetek az Egyesült Államok számára semmiféle reális veszélyt nem jelentenek. Ha az emerikaiénál nagyobb mértékű szovjet csökkentés valamiféle engedménynek tekinthető, akkor ez nem az Egyesült Államokkal, hanem Nyugat-Európávai, illetve Kelet-Ázsiával (elsősorban Kínával és Japánnál) szemben az. Gorbacsov már említett párizsi beszédében arra is rámutatott, hogy a „nemzetközi biztonság erősítése csak a békés egymás mellett élés, a feszültség csökkentése, a leszerelés útján oldható meg”. De a főtitkár ugyanakkor azt is világosan kifejtette, hogy „hosszú és nehéz út ez ... s mint minden hosszú út, ez is az első lépéssel kezdődik, amelyet gyakran különösen nehéz megtenni”. Mihail Gorbacsov nem tévedett. Több mint két esztendő kellett ennek az „első lépésnek” a megtételéhez, hogy megszülessen az első lényegi szovjet—amerikai megállapodás az atomfegyverek felszámolásáról. 13
