Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 5. szám - MAGYARSÁG ÉS MAGYARORSZÁG-KÉP - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés
mind a román, mind a magyar etnikum kinyilvánította hovatartozási szándékát. E nyilatkozatok sorsát azonban végső fokon az döntötte el, hogy az antant hatalmak az előbbit támogatták, az utóbbit viszont nem. A románság természetesen nem nyilatkozhatott Erdély, s főleg nem Magyarország, hanem csupán a maga nevében. Hiszen a nemzeti önrendelkezés éppen attól az, ami, hogy ebben az esetben egy adott nemzet vagy nemzetiség kizárólag csak a saját ügyében dönt. A döntés után persze a nemzeti kisebbség követi a nemzeti többséget. Ezt az elvet azonban, az emberi kultúra és civilizáció veszélyeztetése nélkül, soha nem szabad a kis és a nagy nemzet viszonylatában alkalmazni. Ebben az összefüggésben 1918-ban mellesleg a román nemzetiség is kisebbség volt Magyarországon. A román nemzetiség gyulafehérvári állásfoglalása Erdély nagyobbik részének sorsát valóban eldöntötte, de ezt az állásfoglalást az egész Erdélyre kiterjeszteni egyedül a magyar nemzetiség önrendelkezéstől való megfosztásával lehetett. A fentiekkel összefüggésben érdemes felidézni a „gyulafehérvári határozatok”-at, mert azokból világosan kitűnik, hogy a román nemzetiség akkor még nem tekintette magát Erdély és a vele találkozó magyar alföldi részek kizárólagos birtokosának. A határozat I. pontja az erdélyi, a bánsági és a magyarországi románok, valamint az általuk lakott területek, különösen a Bánság egyesülését deklarálta Romániával. Valószínűleg az sem volt teljesen véletlen, hogy a Román Nemzeti Nagytanács által választott 15 tagú kormányzótanács Nagyszebenben kezdte meg a működését. Hasonlóan a határozatban a nem román népek teljes nemzeti szabadságáról volt szó, vagyis a nemzetiségek kollektív jogainak az elismeréséről. Sőt, a III/l. pontban a határozat valójában az autonómia mellett is állást foglalt akkor, amikor kinyilatkoztatta a nemzetiség illetékességét a közoktatásban, a közigazgatásban és a bíráskodásban, valamint részvételét — létszámának arányában — a központi törvényhozó és végrehajtó hatalomban. Más kérdés, hogy a gyulafehérvári határozatból jószerivel semmi sem valósult meg. Az 1923-as román alkotmány nemhogy a nemzetiségek kollektív jogait nem ismerte el, de valójában az állampolgárok egyenjogúságát sem valósította meg. 1944. szeptember 2-án, amikor újból hatályba helyezték az 1923. évi alkotmányt még csak utalás sem történt a gyulafehérvári határozatokra. 204
