Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 5. szám - MAGYARSÁG ÉS MAGYARORSZÁG-KÉP - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés
kormányküldöttség tagjainak alkalmuk volt Truman elnökkel, Byrnes külügyminiszterrel, Acheson külügyminiszter-helyettessel, valamint az UNRRA vezetőjével és más amerikai politikusokkal, közéleti személyiségekkel találkozniuk. Mód nyílt tehát a magyar békecélok megismertetésére, de az ország szempontjából legfontosabbnak tartott kérdésre, a Külügyminiszterek Tanácsa 1946. május 7-i határozatának felülvizsgálására semmiféle konkrét ígéretet nem kaptak az Egyesült Államok kormányától.58 Ha csak azt nem tekintjük annak, hogy Byrnes külügyminiszter a Nagy Ferenccel folytatott négyszemközti beszélgetés során állítólag a következőket jelentette ki: ,,Ha a szovjet kormány hajlandó lenne ismét felvetni Erdély kérdését, az Egyesült Államok kész támogatni a magyar álláspontot.”59 A washingtoni tapasztalatok alapján Nagy Ferenc és a kormányküldöttség előtt nem lehetett kétséges, hogy a londoni tárgyalások még kevesebb sikert ígérnek, gyakorlatilag nagyon csekély eredménnyel kecsegtetnek. A londoni látogatás során a kormányküldöttség előbb Noel-Baker külügyminiszter-helyettessel, majd másnap, 1946. június 22-én Attlee miniszterelnökkel találkozott.60 Bevin külügyminiszter ugyanis már Párizsban tartózkodott.61 Noel-Baker a magyar békecélokat illetően egyetlen kérdésben sem ígért támogatást, pontosabban azon a véleményen volt, hogy amennyiben a román és a magyar kormány megegyezésre jutna egymással a vitás kérdésekben, azt a brit kormány kész lenne támogatni.62 Attlee ezt megerősítette. Ugyanakkor a kisebbségvédelem jogi szabályozásával összefüggésben azt jegyezte meg, hogy semmilyen nemzetközi szabályozás nem hozhat sikert, ha nem uralkodik az érintett államokban valódi demokratikus szellem. A magyar kormányküldöttség 1946. június 25-én a francia fővároson keresztül érkezett haza. Bidault külügyminiszter a nála tisztelgő kormányküldöttséget „szimpátiával és megértéssel” fogadta ugyan, de azt is elég világosan tudtára adta: Franciaország nincs abban a helyzetben, hogy a békekonferencián „a fő kérdésekben hallassa hangját”.63 Az angol külügyminiszternél lezajlott találkozón viszonylag sok szó esett a nemzeti kisebbségek jövőbeni helyzetéről. De ő sem a békeszerződésekbe foglalt kisebbségi jogokat, hanem általában az emberi és polgári szabadságjogok felvételét részesítette előnyben, arra való hivatkozással, hogy az előbbiekhez fűzött remények már az első világháború után sem teljesültek. Ezen túlmenően azonban a brit külügyminiszter sem volt hajlandó a magyar békecélokkal érdemben foglalkozni.64 A kormányküldöttség tagjai előtt a Molotovval folytatott beszélgetés65 után vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy a Külügyminiszterek Tanácsának 1946. május 7-i határozata, legalábbis a magyar békecélok viszonylatában véglegesnek tekinthető.66 193
