Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Horn Gyula: A békés együttélés új dimenziói
Jól érzékelhető ez az Európában telepített közép-hatótávolságú nukleáris hordozóeszközök teljes felszámolásának kérdésében. Reykjavíkban kirajzolódott egy szovjet—amerikai megállapodás lehetősége Európa nukleáris fegyverektől való megszabadításáról. Jóllehet korábban éppen a nyugat-európaiak szorgalmazták a nullaváltozat érvényesítését, Reykjavik után az NSZK és több más ország kormánya a nukleáris eszközök teljes felszámolása helyett csak a számuk csökkentése mellett szállt síkra. Álláspontjuk hátterében az áll, hogy a szovjet—amerikai megegyezés következtében csökken az Egyesült Államok elkötelezettsége Európa tőkés régiójának biztonságával kapcsolatban. A Varsói Szerződés tagállamai viszont a nukleáris hordozók teljes felszámolásával egyidejűleg szorgalmazzák minden más fegyverfajta csökkentését célzó tárgyalások haladéktalan megindítását is. Az európai fejlemények kétségkívül azt mutatják, jóllehet ezen a területen is érzékelhetők a korábbi évek kedvezőtlen világpolitikai tendenciái (különösen a szovjet—amerikai viszony negatív alakulásának hatásai), összességében nem következett be törés a kelet—nyugati kapcsolatok európai szférájában. Fennmaradt a politikai érintkezés, az intenzív párbeszéd, fejlődnek a kapcsolatok az érintett államok között. A helsinki záróokmány fórumai pedig kifejezetten jótékony hatást gyakoroltak az enyhülés kontinuitásának fenntartására, kezdeményezéseikkel mintegy áthidaló szerepet töltöttek be az általános lehűlés időszakában. Ennek is köszönhető, hogy újra megélénkültek és rendeződnek a szovjet— amerikai kapcsolatok. Európa politikai kulcsfontosságára való tekintettel azonban nem egyszerűen további, hanem lényegi előrelépésre van szükség az összeurópai folyamatok minőségi jellegű felerősítése érdekében. Ez mindenekelőtt vonatkozik a szocialista és a tőkés országok kapcsolati rendszerére, ahol az előrelépéshez új gondolkodásmódra és megközelítésre van szükség. Az elmúlt évtized tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy az európai színterű kelet—nyugati kapcsolatok megközelítésében leegyszerűsített felfogások is érvényesültek. Ez mindenekelőtt abban jutott kifejezésre, hogy korábban a szocialista közösség országai a nyugat-európaiakhoz való viszonyt túlságosan a szovjet—amerikai kapcsolatok prizmáján keresztül kezelték. Kevéssé vették figyelembe Nyugat-Európa sajátos, az Egyesült Államokétól eltérő érdekein alapuló törekvéseit. Köztudott pedig, hogy a nyugat-európaiaknak helyzetükből, hagyományaikból adódóan lényegesen nagyobb érdekei fűződnek az enyhülési folyamat fenntartásához és kiszélesítéséhez, mint az Egyesült Államoknak. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy e földrésznek megvannak a sajátos biztonságpolitikai érdekei, amelyek érvényesítése nem képzelhető el a kelet— 18
