Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 2. szám - Szűrös Mátyás: A nemzeti és a nemzetközi érdekek összefüggése a magyar külpolitikában
jezése;: jelentős mértékben megnöveli ugyanis a kis országok érdekérvényesítési lehetőségeit; garantálja, hogy a folyamatba ne kerülhessen nemzeti érdekeikkel ellenkező, mások által „közös érdeknek” deklarált tartalom. Kétségtelen azonban az is, hogy ezzel a^ elvvel vissza lehet élni, és vélt vagy valós érdekek védelmében a kompromisszumkészség hiányával meg lehet akadályozni az egyetértés kialakulását. Az európai folyamat rendkívül fontos fóruma volt a stockholmi konferencia, a tanácskozás jelentősége, témája és eredménye miatti is. Önmagádban fontos tényező, hogy három év után először sikerült közös dokumentumot elfogadni, amely — annyi kétség után — ismét megerősítette az enyhülési folyamat továbbvitelére irányuló politikai akaratot. További jelentősége van annak, hogy első alkalommal jött létre megállapodás az európai és észak-amerikai államok legszélesebb körében, tehát a Varsói Szerződés és a NATO összes tagállamának részvételével katonai jellegű bizalomerősítő intézkedésekben — olyan területen, amelyre eddig nem terjedt ki az enyhülési folyamat. A megállapodás végrehajtása hozzájárul kontinensünkön a katonai szembenállás csökkentéséhez, és kezdetét jelentheti érdemi, sokoldalú fegyverzetkorlátozási megállapodások kimunkálásának is. Abban, hogy a stockholmi konferencia eredményesen tudta befejezni munkáját, meghatározó jelentősége volt a két vezető hatalom, a két szövetségi rendszerhez tartozó országok kompromisszumkészségének. A sikerhez nagymértékben hozzájárultak a semleges és el nem kötelezett országok is. Svédország a házigazda szerepén túl jelentős részt vállalt a közös dokumentum tervezeteinek elkészítésében, az álláspontok közelítésében, a minden fél számára elfogadható kompromisszumok kimunkálásában. Ügy gondolom, ezt a tevékenységet méltán kísérte a résztvevők elismerése. :*c * :Jc A helsinki folyamat harmadik utótalálkozója, a bécsi tanácskozás any- nyiban akár fordulópontnak is tekinthető a folyamat történetében, amennyiben több mint egy évtized tapasztalatai állnak már rendelkezésre. Elcsitultak a szélsőséges értékelések: a megalapozatlan illúziók éppúgy, mint a cinikus kétségek, s kialakult a helsinki folyamat helye, szerepe az európai kapcsolatrendszerben. A magunk részéről legfontosabb feladatnak azt tartjuk, hogy megtaláljuk azokat a kérdésköröket, amelyek a nemzetközi helyzet folyamatos változása mellett időtálló érdeklődésre tarthatnak számot a résztvevők többsége részéről. Célunk, hogy megőrizzük és továbbfejlesszük az enyhülés eddigi eredményeit, vagy miként azt már né- hányan megfogalmazták, hogy áttérjünk „az enyhülés új szakaszára”, az 11
