Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Csaba László: A KGST és a nyolcvanas évek kihívása II.
a gazdálkodók általában nem önszántukból, és különösen a szocialista nemzetközi kapcsolatokban nem általuk választott partnerrel, sőt esetenként közvetlen érdekeltségük ellenére lépnek üzleti viszonyra. Részben a tervek feszített és gyakran ellentmondásos célkitűzései, a pénzügyi szabályok és érdekeltség kuszasága, részint a szembekerülő érdekek egyeztetésének többnyire burkolt, áttételes formái, valamint az állandóan változó külső környezethez történő alkalmazkodás kényszere és a gyakori túlszabályozás együttesen lehetetlenné teszik valamennyi előírás rendszeres és egyidejű betartását. így elkerülhetetlenül kialakul a kemény és a puha áruk analógiájára a kemény és a puha jogszabályok, rendelkezések csoportja. A korszerű jogtudományi felfogás szerint a szabályozás feladata az, hogy az érdekütközések számára teret és közeget biztosítson, mert csak így tud beleszólni abba, hogy miképp oldódjanak fel ezek a konfliktusok. Más szóval a szabályozás nem az érdekütközés tárgyára (érdemére), hanem a megszüntetés módjára nézve ad eljárási (nem pedig tartalmi) útmutatást. Ezt a felfogást messzemenően igazolja az ún. alkatrészprobléma. Az alkatrészhiánynak ugyanis nem a jogszabályok az okai (bár a szabályozás, mint láttuk, nem igazán jó), és nem egyszerűen az üzleti körökben általánosan vélelmezett alacsony alkatrészárakkal magyarázható (hiszen például az elektronikában magas alkatrészárak ellenére is hiány van). A hiány az utasításos, naturális gazdálkodásból szervesen fakad, mivel a tervmutató és az érte járó prémium vagy büntetés is naturálisán tervezett végtermékhez (sőt még gyakrabban végtermékek csoportjához) kapcsolódik. Mivel a gyártóknak technológiai és üzemszervezési okokból elemi érdeke nagy sorozatú, de kis választékú termelés kialakítása, így is tesznek. Ha a termelő a végterméket nem szállítja, az esetleg a (választéki) terv nemteljesítésének számít, de az, hogy nem szállít hozzá alkatrészt — különösen 1—2 év után —, sosem minősül ilyen mulasztásnak. Ha ugyanabból a termékválasztékból többet gyárt — túlteljesíti a tervet. Ha ugyanahhoz a termelésmennyiséghez több alkatrészt gyárt — az készletnövekedés, és mint ilyen, büntetendő. Mivel a vállalatközi kapcsolatok bizonytalanok, az alkatrészhiány viszont kellemetlen, és mesz- szeható következményei lehetnek a folyamatos termelésre és tervteljesítésre, így a felhasználók (és nem a kereskedelemben) készleteznek, és a hiány növekszik. Ezt az alapvető, az utasításos viszonyokból fakadó érdekeltséget pedig a gazdaságilag indokolt alkatrészárszint és a megfelelő jogi szabályozás csak részben tudja ellensúlyozni, és e részleges érdekeltség megteremtése a legtöbb, amire a szabályozás reálisan törekedhet. 138
