Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Változás és folytonosság az el nem kötelezettek mozgalmában (Az el nem kötelezettek hararei csúcskonferenciájáról)
kentése, a nemzetközi együttműködés érdekében. Fontos nemzetközi politikai tényezőként igyekezett latba vetni befolyását a szovjet—amerikai, a kelet—nyugati kapcsolatok pozitív alakulásáért, de a fejlődő világot közvetlenül érintő kérdések megoldásáért is. Állásfoglalásaik arról tanúskodnak, hogy az el nem kötelezettek látják: sem a fejlődő világban kirobbant konfliktusok, sem a világgazdaság rendszerének súlyos zavarai, sőt saját gazdasági pozícióik nem változtathatók meg a nemzetközi légkör mélyreható megjavítása nélkül. A mozgalom egységes fellépése éppen ezért a leszerelés, a nemzetközi biztonság kérdéseiben a legteljesebb. A csúcskonferencián igyekeztek ugyan egységüket demonstrálni, hatékonyságukat erősíteni minden kérdésben, e törekvés mögött mégis növekvő megosztottság tapasztalható a konfliktushelyzetek többségében és a nemzetközi gazdasági kérdésekben is. Ennek fő oka a mozgalom növekvő sokszínűsége, az eltérő társadalmigazdasági fejlődéssel természetesen együtt járó differenciálódása, a regio- nalizáció tendenciájának erősödése. A világgazdasági kérdésekben a mozgalom nem tudott átütő, új stratégiát javasolni, korábbi kezdeményezéseit próbálta új tartalommal megtölteni. Ennek fő oka az, hogy a hetvenes évek vége óta a vezető fejlett tőkés országok, elsősorban az Egyesült Államok új gazdaságpolitikai irányvonala meghiúsít minden globális együttműködési javaslatot, hiszen a bilaterális keretekben jobban érvényesítheti befolyását és fölényét. Az el nem kötelezettek készek a kompromisszumok elfogadására is, többségük lemondott a hetvenes évek radikális követeléseiről. Mindaddig azonban, amíg nem változik meg ez a merev nyugati álláspont, nincs esély a fejlődők javaslatainak érvényesítésére, s ma már ütőkártyájuk sincs, amit kijátszhatnának az „Északkal” szemben. Egyetlen „adujuk” az eladósodás, aminek hosszabb távú rendezése a fejlett tőkés központok érdeke is, jóllehet az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy e téren is a bilaterális, az esetenkénti elbírálás érvényesül, s a globális álláspontra törekvés legfeljebb csak a tárgyalási pozíciók — kismértékű — erősítését szolgálja. Az egységes fellépés a gazdasági kérdésekben a fejlődő világ különböző csoportjainak eltérő érdekeltsége miatt ma csak kompromisszumos alapon lehetséges. A mozgalom belső erőviszonyaiban nem történt alapvető módosulás. A baloldal sikeresen tevékenykedett, a jobbszárny viszont lényegében nem tudta befolyását érvényesíteni, bár sikerült az antiimperialista állásfoglalások hangnemét néhány kérdésben mérsékelnie. A konferencia sikeréhez és a mozgalom egységéhez nagymértékben hozzájárult a bal- szárny és a centrum kulcsországai közötti jó együttműködés. Nyilvánvaló azonban, hogy továbbra is a mozgalom zömét alkotó centrum állásfogla123
