Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Változás és folytonosság az el nem kötelezettek mozgalmában (Az el nem kötelezettek hararei csúcskonferenciájáról)
A dokumentum a hetvenes évek közepén kialakult „nemzetközi fejlesztési konszenzusra” hivatkozva továbbra is arra hívja fel a fejlett országokat, hogy kezdjenek tárgyalásokat a fejlődési problémák tartós megoldásáról, és hozzanak létre egy olyan kölcsönösen előnyös rendszert, amely valamennyi ország érdekeit figyelembe veszi. Az együttműködés kereteként azokat a multilaterális nemzetközi intézményeket támogatják, amelyek már eddig is elősegítették a harmadik világ országainak a fejlődését. A nemzetközi fejlesztési együttműködés központjának továbbra is az ENSZ-nek kellene lennie. A súlyosbodó világgazdasági válságnak mélyen fekvő strukturális okai vannak, és ezek hatását konjunkturális tényezők még inkább erősítették. Lényegében e körülmények vezettek a harmadik világbeli országok fejlődésének stagnálásához, az elviselhetetlen adósságteherhez. E gazdasági terhek nemcsak a fejlődő országok belső helyzetét, hanem nemzetközi stabilitását és biztonságát is fenyegetik. A fejlődő országok többségében az elmúlt három évben stagnált vagy csökkent a gazdasági növekedés, különösen súlyos a helyzet Afrikában, miközben egyes fejlett országokban gazdasági fellendülés tapasztalható. Ezeknek az országoknak a gazdaságpolitikája azonban csak olyan részleges és szelektív megfontolásokat tükröz, amelyek nem segítik elő sem a világgazdaság egészének növekedését, sem a strukturális reformok megvalósulását. E gazdaságpolitikai irányvonalat — az el nem kötelezettek szerint — szűklátókörű és rövidlátó elképzelések motiválják, amelyek a válság terheit a legsérülékenyebb országokra hárítják át, vagy kifejezetten politikai célokra használják fel gazdasági lehetőségeiket. Ennek következtében a fejlődő országok külgazdasági helyzetét a nyersanyagárak számottevő esése, majd ennek következtében cserearányromlás, növekvő protekcionizmus, a pénzügyi források jelentős csökkenése, monetáris és pénzügyi bizonytalanság, magas kamatlábak, árfolyam-ingadozás, kezelhetetlen és tornyosuló adósságteher, erőforrás-kiáramlás és az iparilag fejlett országok politikájának nem kielégítő multilaterális felügyelete jellemezte. E súlyos válságjelenségek a világgazdaság reformját, elsősorban a nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszer szervezeti átalakítását követelik meg. A mozgalom visszautasítja a nemzetközi gazdasági együttműködés szűkítésére irányuló törekvéseket, a fejlett és a fejlődő világ egymásrautaltságát hangsúlyozza, az ENSZ keretei között átfogó és magas szintű dialógust sürget a világgazdaság jelenlegi egyensúlytalanságainak kiküszöböléséért és a kiegyensúlyozott növekedésért. Másrészt állandó miniszteri bizottság felállítását javasolják, amelynek feladata a fejlett és a fejlődő országok közti párbeszéd előmozdítása a gazdasági együttműködés elősegítése céljából. J. Nyerere volt tanzán államfő vezetésével független, 121