Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Változás és folytonosság az el nem kötelezettek mozgalmában (Az el nem kötelezettek hararei csúcskonferenciájáról)
nal, ami súlyos társadalmi és politikai következményekkel fenyegeti az amúgy is instabil rendszereket. Az eltérő adottságok és feltételek következtében a fejlődő világ egyes országcsoportjai közötti különbség még tovább növekedett. A fekete-afrikai országok zöme és más legkevésbé fejlett országok egyre jobban marginalizálódnak. A legsúlyosabban eladósodott latin-amerikai országok az adósság ördögi köréből keresnek kiutat; fejlődésüket nagymértékben visz- szafogja az adósságteher. Az olajexportáló országok ugyancsak importjuk jelentős korlátozására kényszerülnek. A megváltozott feltételekhez leginkább alkalmazkodni tudó, újonnan iparosodott országok fejlődése is, kisebb mértékben ugyan, de lelassult. A fejlődő országok ebben a helyzetben elsősorban azt hangsúlyozták, hogy a nemzetközi együttműködéssel a gazdasági növekedést segítő környezet megteremtését és stabilitását kellene biztosítani, mert véleményük szerint csak így lehet sikeres a belső gazdasági alkalmazkodási politika. Az amerikai globálstratégia szerves részeként azonban a Reagan-kor- mányzat mereven elutasítja a fejlődő országoknak a világgazdasági rendszer átalakítására tett javaslatait, a globális keretekben létrehozandó érdekegyeztető mechanizmusokat, a multilateriális formákat. Az Egyesült Államok célja az amerikai ideáloknak, az amerikai külgazdaságpolitika elveinek az elfogadtatása. Ennek fő eszközei: a bilaterális hitel- és segély- nyújtás az amerikai feltételeket elfogadó országoknak, ahol ennek következtében növekszik a magántőke szerepe, az állami szektor háttérbe szorul, és az állami beavatkozást korlátozzák a szabadpiaci erőkkel szemben, tehát ösztönzik a „demokratikus kapitalizmust”. A nyolcadik csúcskonferencia előkészületeire az általános politikai és gazdasági tendenciákon kívül két tényező nyomta rá a bélyegét, fokozva ezzel az antiimperialista és Amerika-ellenes hangulatot. Az egyik a nagy felháborodást kiváltó Líbia elleni, amerikai bombatámadás volt, amely időben egybeesett az el nem kötelezettek Koordinációs Irodájának 1986 áprilisában tartott miniszteri szintű új-delhi ülésével, amely a hararei csúcs- konferenciát készítette elő. Az azonnal összehívott rendkívüli ülésszakon éles hangú nyilatkozatban ítélték el az Egyesült Államokat. A dokumentum kemény hangú állásfoglalását (az amerikai lépést terrorista cselekménynek; minősítették) a jelenlévő 90 tagország többsége — még az egyébként Amerika-barát országok közül is a legtöbb — fenntartás nélkül támogatta.4 A másik tényező a dél-afrikai helyzet minden eddiginél erőteljesebb kiéleződése volt. Az országban a rendkívüli állapot bevezetése óta szinte 107
