Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Változás és folytonosság az el nem kötelezettek mozgalmában (Az el nem kötelezettek hararei csúcskonferenciájáról)
zését tartotta a legfontosabb feladatának. A kibontakozó és elhúzódó gazdasági válság hatására kísérletet tett a világgazdaság rendszerének átalakítására, a fejlődő országok pozíciójának javítására. A nyolcvanas évek elején, amikor a feszültség szinte új „hidegháborús” dimenziókat öltött, a súlyosbodó világpolitikai és világgazdasági tendenciák között a béke, a biztonság és a leszerelés kérdései váltak fő prioritássá. A fejlődő világ nemzetközi környezete a nyolcvanas évek közepén Az elmúlt években nem történt alapvető változás az el nem kötelezettek tevékenységének nemzetközi feltételrendszerében, nem javult sem a nemzetközi politikai légkör, sem a világgazdasági helyzet. A szovjet—amerikai viszonyban továbbra is a feszültség dominált, bár a dinamikus új szovjet vezetés számos kezdeményezést, javaslatot tett a feszültség enyhítésére, a leszerelés és a fegyverzetcsökkentés terén az előrelépésre. A szovjet megegyezési készséget a jelenlegi amerikai vezetés nemcsak elutasítja, hanem űrfegyverkezési terveivel a fegyverkezési verseny veszélyes kiterjesztésére törekszik. A nemzetközi feszültség negatív hatásait a fejlődő világ országai a már az évtized eleje óta érvényesülő amerikai stratégiai irányvonal megnyilvánulásain keresztül közvetlenül is érzékelik. Ez a politika a harmadik világ irányában új elemekkel bővült, agresszívebbé vált. A harmadik világban kirobbant konfliktusokat az Egyesült Államok szinte kizárólag a kelet—nyugati konfrontáció tükrében ítéli meg, ezeken keresztül is nyomást szeretne gyakorolni a Szovjetunióra, és „a demokrácia védelme” címén jogot formál a beavatkozásra. Az amerikai hadügyminisztérium a közelmúltban kidolgozta új, a harmadik világ regionális konfliktusaiban katonai kötelezettségvállalást is magába foglaló ún. alacsony intenzitású konfliktusok stratégiáját. Eszerint az Egyesült Államok kötelessége „a demokrácia erőinek” támogatása a „terrorizmus erőivel”, azaz — az Egyesült Államok értelmezése szerint — a Szovjetunióval szövetséges forradalmi rendszerekkel és mozgalmakkal szemben. Nyilvánvaló tehát, hogy a Reagan-kormányzat a „nemzetközi terrorizmus elleni harc” és az amerikai ideálok kivetítésének ideologikus képviseletétől eljutott a katonai intervenció alkalmazásáig, s ehhez néhány esetben még a törvényhozás támogatását is meg tudta szerezni.2 Ezek sorában az első lépés a Grenada elleni közvetlen és nyílt katonai intervenció volt, amelyet az ellenforradalmi csoportok titkos támogatása követett Nicaraguában, Afganisztánban és Angolában. A következő lépés a nyílt támogatás volt: 1986. július 10-én az amerikai Kong105
