Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Géczi Gábor: A volt kormányfők tanácsának (InterAction Council) tevékenységéről
A világgazdaság megújításával foglalkozó napirendi ponthoz az IAC főtitkára a plenáris ülés előtt összefoglaló anyagot bocsátott a tagok rendelkezésére, amelynek vázát Helmut Schmidtnek a hamburgi végrehajtó bizottsági ülésen ismertetett következtetései adták. Az összefoglaló figyelembe vette a Politikai Testület javaslatait, a Fukuda vezette szakértői csoport anyagát és a Chaban-Delmas elnökletével 1985 decemberében ülésezett magas szintű alkalmi szakértői csoport munkanélküliségről készített elemzését is. A zárónyilatkozatban a résztvevők körvonalazták az IAC párizsi ülése óta bekövetkezett pozitív változásokat (például a kamatlábak csökkenését, a dollár irreálisan magas árfolyamának esését, az infláció további visszaszorítását). Az energiahordozók, elsősorban az olaj árának jelentős csökkenése komoly megtakarításokat tesz lehetővé Nyug'at-Európában, ugyanakkor súlyos jövedelemkiesést jelent néhány olajexportáló fejlődő ország számára. Ezt az ellentmondásos hatást értékelve, a tanács egyetértett abban, hogy alaposan meg kell fontolni, hogyan használják fel a (különösen az OECD-országokban) felszabaduló pótlólagos forrásokat, mekkora hányaduk szolgálja munkahelyek teremtését, az energiatakarékos és környezetkímélő fejlesztéseket a fejlett tőkés országokban, illetve mennyit szánjanak a harmadik világ gazdasági fejlődésének segítésére. A főbb iparosodott országok a csökkenő olajárak következtében — megfelelő politika alkalmazása esetén — megteremthetik a világ országai számára a tartós növekedés alapjait. Néhány résztvevői azonban figyelmeztetett arra, hogy az említett pozitív tényezők hatása a világgazdaságra igen korlátozott és átmeneti. Átütő sikert csak valamennyi idevonatkozó kérdés együttes, kölcsönhatásban történő vizsgálatával, kezelésével lehet elérni. A zárónyilatkozat leszögezte, hogy a kedvező változások ellenére tovább növekedtek a világgazdaság strukturális egyensúlytalanságai: az adósságprobléma, a magas munkanélküliség, a növekvő protekcionizmus, a fizetési mérlegek és a költségvetések egyensúlyhiányai. Ezek leküzdése sürgető szükségszerűséggé vált, és a mai interdependens világban minden országnak áldozatokat kell hoznia, azaz a szűk nemzeti érdekeken túl szélesebb együttműködésre kell törekednie. Az Egyesült Államok óriási költségvetési deficitje, a folyó fizetési mérleghiánnyal együtt nagy veszélyt jelent a világgazdaságra, mert nem engedi meg a reálkamatok további csökkentését. A világ leggazdagabb országa nettó adós nemzetté vált. A tanács felszólítja az Egyesült Államokat, hogy tegyen érdemi lépéseket e kettős deficitprobléma megoldására. Az adósságkérdés továbbra is kritikus — szögezte le a zárónyilatko99