Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - POLITIKATÖRTÉNET - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: Adalékok a hidegháború értelmezéséhez
Érdemes szót ejteni az irányzatok közös módszertani mozzanatairól. A íra- dicionalista iskola ideológusai és olyan „kemény” revizionisták, mint G. Kolko számára a hidegháború alapvetően a rendszerek különbözőségében gyökerező jelenség. A két iskola egyik perszonalistája Sztálinban látja a hidegháború „építőmesterét”, míg a perszonalista revizionista Alperovitz és Fleming, valamint a posztrevizionista Yergin elsősorban Truman és kormányzata számos tagjának a felelősségére hívja fel a figyelmet. Természetesen ebben az összefüggésben is egy olyan besorolásról van szó, amely nem felelhet meg mindenben. J. Lukács az ideológiai összetevők túlsúlya mellett a hatalompolitikai tényezők szerepét éppúgy látja, mint a posztrevizionista Yergin. Ugyanakkor teljesen lehetetlen a posztrevizionista Gaddist ily módon osztályozni, mivel a hidegháború keletkezésében a perszonalista, véletlen jelleget legalább annyira elismeri, mint a rendszerek jellegéből származó szükségszerűséget. Nyilvánvaló, hogy minél inkább rendszerközpontú a megközelítés, a hidegháború annál inkább szükségszerűnek tűnik, minél perszonalistább, annál inkább a hidegháború esetleges jellegére derül fény. Egyrészt komoly módszertani hiba egyik vagy másik tényező egyoldalú kiemelése vagy abszolutizálása, lett légyen szó akár a gazdasági („nyitott kapu” politika), akár az ideológiai (kommunizmus kontra kapitalizmus) vagy éppen a perszonalista kiindulásról. A rendszerek egyedül meghatározó jellegéből kiinduló szerzők a diplomáciatörténet, tehát a hagyományos külügyi kapcsolatok elemzésén át a hidegháborút mint végzetszerűen előre meghatározott politikát fogják fel, s így, mint Wolffsohn mondja, a predesztinációs tant ültetik át a politikába41, elfelejtkezve a különböző társadalmi rendszerű országok között létrejött antifasiszta koalícióról. Egy másik sajátosság, hogy olyan „kemény” tradícionalista, illetve „tiszta” ideológus, mint Madariaga olyan egyszínű kommunizmusképből indul ki, amely a valóságban nem létezik. Más előjellel ugyanez érvényes a „kemény” revizionistákra is. Különösképp a posztrevizionisták között - itt elsősorban újra Gaddis neve említhető - csaknem minden szerző abból a premisszából indul ki, hogy a politika racionális döntések eredménye. Ám épp ez az állítás, amelyet a konkrét történelmi körülmények között vizsgálni kell, s nem tényként felfogni. A pszichológia és a szervezetszociológia mellett több kritikus emlékeztet az amerikai Szovjetunió-politika időnkénti „meghatározatlanságára”, a nem strukturált döntési problémák esetében az „átevickélés” gyakorlatára vagy éppen a politika bürokratikus sajátosságaira.42 A legtöbb ortodox, sőt revizionista szerző esetében az egyik legnagyobb módszertani hiba - Kenneth Waltz meghatározásával élve - a nemzetközi politika redukcionista felfogása, azaz a hidegháború individuális, nemzeti vagy jó esetben binacionális (szovjet-amerikai) összefüggésekre, esetleg - a revizionista tétel szerint — a hidegháborús külpolitika kizárólag belpolitikai összetevőkre történő visszavezetése. Watt ugyanakkor jogosan állítja, hogy a hidegháborúról 132
