Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Aczél Endre: A "thatcherizmus" a második szakaszban
vezetését: álljon ellent a „kiárusításnak”. Ez az ellenállás sikertelen volt. Olyany- nyira, hogy ma már a Munkáspárt feladta ellenállását az állami lakások eladásával szemben. A konzervatív siker ugyanis megérlelte benne azt az új meggyőződést, hogy a politikai problémákhoz nem szabad doktrinér módon viszonyulni. A Munkáspárt többet is elérhetett volna. Nemcsak azt láthatta volna be idejében, hogy népszerűtlen ügyet karol fel, hanem rávilágíthatott volna a konzervatívok „hátsó szándékaira” is. A Thatcher-kormány ugyanis nem pusztán azt kívánta, hogy az embereknek „sajátjuk” legyen - habár ezt őszintén kívánta, miután az egyéni birtoklásba vetett hite rendíthetetlen -, hanem azt is, hogy a házakat és a lakásokat kiárusító önkormányzatok pénzhez jussanak, s ezáltal a költségvetésükben jelentkező közületi hányad (a kormány adománya, amely csaknem ugyanakkora, mint a helyi adókból befolyó rész) csökkenjen, és azáltal tehermentesüljön az állami költségvetés. A Thatcher-kormányzat részben a közkiadások csökkentésére és a pótlólagos, helyettesítő erőforrások előteremtésére irányuló igyekezetében „találta ki” az állam i lakások kiárusítását. De aki ennek a komplex problémának csak ezt az aspektusát látja, szem elől téveszti azt a társadalmi közérzetet, amelyet a konzervatívok intézkedése javított. A populizmus ennél súlyosabb erőpróbákat is kiállt. Felfogásunk szerint ide értendő az egész szakszervezeti problematika, amely a „thatcherizmusnak” talán legégetőbb problémája - egyszersmind megoldása, saját szempontjából, a legnagyobb vívmánya. A „thatcherizmus” ideológiájában az egyén felelősséggel tartozik önmagáért, és meg kell védenie magát akkor is, ha tagja a szakszervezetnek. Ezt a koncepcióját a Thatcher-kormány kivetítette a szakszervezeti „vezetőségek” és az „egyszerű szervezett dolgozók” viszonyára is, mondván, hogy az egyén jogait kell erősíteni és védelmezni egyfelől „a” szervezettel szemben, másfelől pedig a nagyobb demokrácia nevében. A kollektív szakszervezeti védelemnek adott pofon nagyot csattant, és a viszonzására máig nem nyílott mód. Thatcherék ugyanis nem maradtak meg az elvek szintjén. Egy sor új törvényt alkottak, olyan dilemma elé állítva ezzel ellenfeleiket, hogy vagy sommásan a törvénynek való ellenszegülés mellett kötelezik el magukat, vállalva ezzel egy alapjában törvénytisztelő ország feldúlását, vagy a feltétlen törvénytisztelet híveivé szegődnek, és ezzel elveszítik a parlamenten kívüli osztályharc fegyvereit. A konzervatív kormány egyebek között természetesen felszámolta a „csak szervezett dolgozók alkalmazhatók” (closed shop) elvét, megtiltotta a szakmaközi, sőt a szakmán kívüli sztrájkszolidaritást, amely sok évtizeden át úgynevezett másodlagos sztrájkőrködés vagy a szolidaritási sztrájkok formájában érvényesült. A tilalom ellen vétők esetében a törvény módot ad a kollektív megtorlásra, azaz egész szakszervezetek perbe fogására és megbüntetésére. Ezt megkönnyítendő, a kormány megszüntette a szakszervezetek jogi immu97
