Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Balázs József: A neokonzervativizmus jelentkezése a külpolitikában
unió és Kuba részéről. Ez a végtelenül leegyszerűsített világkép nemcsak torz, hanem veszélyes is - amint azt Grenada lerohanása mutatta és mutatja Nicaragua állandó veszélyeztetése mert nem zárja ki a katonai erőt a „problémák kezeléséből”. A fejlődő világban zajló helyi és korlátozott fegyveres konfliktusok megoldására, minimalizálására vonatkozóan állandóan a Pax Americana univerzális szerepét szuggerálják, és ehhez már igénybe veszik a nyugat-európai szövetségesek konkrét segítségét is (lásd a libanoni konfliktus különböző fázisait). Az amerikai neokonzervativizmus erőpolitikája tehát a fejlődő világ ellen is irányul, bár központi eleme a szovjetellenesség és az antikommunizmus. Reagan leegyszerűsítő világképében a fejlődő világ - sőt az egész világ - problémái egyetlen igazán létező megosztottságra vezethetők vissza: a kommunisták és a nem kommunisták közötti ellentétre. Reagan úgy látja és azt hirdeti, hogy minden jelentős világkonfliktus ebből az alapvető megosztottságból és szembenállásból származik. Abban is mélyen hisz - s ezt számtalanszor kinyilvánítja -, hogy a Szovjetuniónak átfogó terve van minden országnak (beleértve az Egyesült Államokat is) a leigázására, forradalmasítására. Ebből a neokonzervativ hitből jut arra a következtetésre, hogy a világban mindenütt és minden eszközzel szembe kell szegülnie a „rosszal”, a „gonoszság birodalmával”, a „szovjet agresszióval”. Nem csoda, hogy ilyen amerikai politikai prekoncepciók mellett feszültté vált a szovjet-amerikai viszony. A neokonzervativizmus külpolitikai jelentkezésének egyikdöntő következménye, hogy alapvetően megrontotta a nemzetközi légkört, bizalmatlanságot szított az államok, a kormányok és a népek között. A Time-mk adott interjúban M. Gorbacsov arra törekedett, hogy megcáfolja az amerikai neokonzervativ téveszméket: „...Washingtonban kapkodás és bizonytalanság van. Ezt csak azzal tudom magyarázni, hogy amiatt nyugtalan- kodnak: javaslataink szétzúzzák a Szovjetunióról mint a „gonoszság központjáról”, minden veszély okozójáról kialakított téveszmét, amelyre az egész fegyverkezési politika épül. Másrészt az a benyomásunk, hogy nem éreznek kellő felelősséget a világ sorsáért. Az igazat megvallva újra meg újra felmerül bennünk a kérdés: lehet-e egyáltalán ilyen légkörben normálisan intézni az ügyeket, és ésszerű kapcsolatokat kialakítani az országok között? .. .Gondolom, vitathatatlan tény, hogy függetlenül attól, tetszünk-e egymásnak vagy sem, élni vagy meghalni csak együtt tudunk. A fő kérdés, amelyre válaszolnunk kell: készek vagyunk-e a katonai stílusról békésre átállítani gondolkodásmódunkat és tetteinket ? Ahogy önöknél mondják: élni és élni hagyni. Mi ezt békés egymás mellett élésnek nevezzük. Ami a Szovjetuniót illeti, mi erre a kérdésre igenlően válaszolunk... Aggodalmat kelt bennünk az a magatartás, amely - nekem úgy tűnik - Washingtonban kezd kialakulni. Ez a politikai nyomás forgatókönyve, arra tett kísérlet, hogy sarokba szorítsanak bennünket, mint ez már többször előfordult, halálos bűnöket írjanak számlánkra, kezdve a fegyverkezési hajsza elindításától a közel-keleti „agresszióig”, az emberi jogok megsértésétől a különféle fondorlatokig, akár például a Dél-afrikai Köztársaságban. Ez nem állami politika, hanem valamiféle „go91
