Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - POLITIKATÖRTÉNET - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: Adalékok a hidegháború értelmezéséhez
szuverenitással a szocialista országok katonai szervezetébe. Az éppenhogy összeálló szövetségi rendszereket, azok kohézióját mindkét nagyhatalom „próbafúrásokkal” puhatolta. Szovjet részről a legemlékezetesebbek Németország nyugati részének, illetve a nyugati fél-Európa tömbökbe záródásának a megakadályozására irányultak: a Németország újraegyesítéséről szóló 1952. március xo-i Szíálin- jegyzék; 1954. március 31-én a NATO szovjetellenes jellegének bizonyítására a Szovjetunió jelezte, hogy kész belépni a NATO-ba: 1955. január 15-én szovjet indítványt terjesztettek elő a két német államban nemzetközi ellenőrzés mellett tartandó választásokra, s bizonyos fokig ide tartozik az 1956. márciusi Gromiko- tervet továbbfejlesztő 1957. évi Rapacki-terv, jóllehet ez már nem a két német állam újraegyesítésére vonatkozott. Nyugati részről a két német állam semlegesítésére, illetve újraegyesítésére vonatkozó javaslatok közül 1954 és 1959 között elsősorban az A. Eden angol külügyminiszter nevéhez fűződő tervek, az amerikai E. Herter terve, valamint G. Kennan és H. Gaitskell közép-európai disengagement- elképzelései említhetők. A sort folytathatnánk Ny. Hruscsov 195 8. november 10-i jegyzékével, amely Nyugat-Berlin státusának a módosítására irányult, valamint az 1962. szeptember-novemberi kubai válsággal. A német kérdés rendezetlenségét megszüntetve is maradtak problémák a kelet- és nyugat-európai fél-rendezés után is: mind a három szövetséges hatalom, mind a Szovjetunió legfelsőbb szervei leszögezték, hogy a világháborús győzelemből fakadó bizonyos jogaikat (német békeszerződés, Berlin, Németország mint egész) fenntartják maguknak. Paradox módon a két katonai-politikai tömb létrejötte és megszilárdulása Európában nem a szembenállás fokozódásához, hanem az enyhülési politika - immár tömbök közötti tárgyalások kereteiben megvalósuló - létrejöttéhez vezetett. A Távol-Keletnek is jelentős befolyása volt a két világrendszer új hatalmi egyensúlyának létrejöttében. A kínai forradalom győzelme és a Kínai Népköz- társaság megalakulása 1949. október i-jén alapjaiban változtatta meg Ázsia politikai arculatát, s gyakorlatilag a Csang Kaj-sek-re alapozott amerikai elképzelések összeomlását is jelentette. Már önmagában ettől a ténytől is jelentősen felértékelődött Korea, ahol a szovjet és az amerikai fél a Németországban alkalmazott formulát - megállapodás helyett az ország kettéosztását - alkalmazta, azzal a nem lényegtelen eltéréssel, hogy itt 1950. június 25-étől fegyveres összecsapás tört ki Észak- és Dél-Korea között. Ennek a periférián kirobbant konfliktusnak az igazi hatásai nem is magában Koreában jelentkeztek — a fegyveres cselekmények befejezése után a tűzszüneti vonal ugyanott húzódott, mint a háború megkezdésekor -, hanem Európában és az amerikai külpolitikában. Az utóbbiban tovább erősítette az erőpolitika híveit, s az Egyesült Államok külföldi segélyprogramjaiban ekkortól haladják meg első ízben a katonai segélyek a polgári célú, újjáépítési segélyeket és kölcsönöket, és Washington a perifériákon további kemény helytállásra buzdította szövetségeseit, például a franciákat Indokínában.63 A globális containment amerikai politikája valóságos pakto138
