Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - Györke József - Bessenyei Zoltán: A Közel-Kelet 1986 őszén
tartásában. Ha azonban ez esetleg még kétséget hagyott volna egyes arab körökben, azt hamarosan eloszlatta az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott feltétel nélküli politikai, katonai és gazdasági támogatása, valamint Egyiptomnak, az arab világ vezető szellemi és fizikai erejének elnyomását, eltérítését célzó klasz- szikus imperialista politikája. E helyzet természetes következményének tekinthető a fiatal, nacionalista Egyiptom és a többi arab nemzeti felszabadító erő antiimperialista hitvallása, s az is, hogy a Szovjetunióban és a szocialista országokban találták meg az érdekeiket keresztező amerikai, valamint a jogos nemzeti törekvéseiket tagadó, expanzionista izraeli politika ellensúlyát. (E helyütt nem vizsgáljuk az elemzésünk tárgyát nem döntően befolyásoló eseményeket, és azokat a részleteket sem, amelyek lényegesek ugyan, de közismertek. így például nem térünk ki az öt arab-izraeli háborúra, amelyek ismerete viszont elengedhetetlen következtetéseink igazának bizonyításához.) A Szovjetunió és a szocialista országok az arab államokat és a nemzeti felszabadító erőket kezdetben viszonylag egységes, közös nemzeti és nemzetközi célokat követő entitásnak tekintették. Természetesnek vélték, hogy minden politikai, gazdasági, katonai segítséget megadjanak nekik, hiszen a közös imperializmusellenes front egyik előőrsének tartották őket. Ez részben az arab világ forradalmi változásai iránt megnyilvánuló - esetenként romantikus - lelkesedéssel magyarázható, másrészt ezt internacionalista kötelezettségüknek is tekintették. Az asszuáni gát és a heluani vasmű felépítése is példázza ezt a hozzáállást, nem is beszélve az egyiptomi hadsereg felszereléséről és kiképzéséről. Ma persze többé-kevésbé jogosan vethető közbe, hogy az ötvenes évek végére már bipolárissá kristályosodott világban, a hatalmi politika logikája alapján sem volt más választása a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak, mint feltétlenül támogatni a térség legfontosabb Amerika-ellenes erejét, Egyiptomot és a mögéje felsorakozott arab világot. Bár e közbevetésnek van némi igazságtartalma, következtetésünk lényegét nem befolyásolja. Nem arról van itt ugyanis szó, hogy az Egyesült Államok eredendően Izrael-barát, míg a Szovjetunió és a szocialista országok a zsidó állam ellenségei, hanem arról, hogy az utóbbiak mindig is az ENSZ érvényes határozatainak végrehajtását tekintették a már régóta húzódó helyi konfliktus tartós megoldása egyedüli lehetőségének. Izrael pedig - engedve az expanzionista politika csábításának - az Egyesült Államok támogatásával rendre meghiúsította e határozatok végrehajtását. Tény, hogy Izrael Állam megalakulását a Szovjetunió segítette, mivel azt történelmi igazságszolgáltatásnak tekintette, ebből fakadóan kötelességének érezte az ilyen irányú állásfoglalást. A Szovjetunió eredeti álláspontja az volt, hogy a palesztinai arab és a zsidó nép jogos érdekei csakis úgy érvényesíthetők teljes mértékben, ha független, kétnemzetiségű arab-zsidó állam létesül. Ebben az államban egyenlő jogokat élveznének a zsidó és az arab állampolgárok. Emlékeztetnünk kell arra a tényre is, hogy a Szovjetunió állásfoglalását akkor éppen az arabok egyes csoportjai ellenezték, mert - történelmi ellenségeskedések következtében - a zsidó állam létrehozása 4
