Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - Magas István: Az Egyesült Államok szövetségi kormányának költségvetési politikája
dóan gazdagodtak. Az 1975-1980 közötti időszakban mindkét fő kiadási tétel aránytalan növekedésnek indult, és ez elvetette a későbbi deficitprobléma magját. A jelenlegi, 1980-198 5-ös periódusban két egészen nyilvánvaló eltolódás figyelhető meg: egyfelől az, hogy a kiadások emelkedésének üteme mintegy duplája volt a költségvetési jövedelmek bővülési ütemének, másfelől, hogy a kiadások súlypontja eltolódott a védelmi kiadások felé. A leggyorsabban növekvő tétel azonban a kamatfizetés (adósságszolgálat). Nyilvánvalóan ez utóbbi a legkevésbé alakítható kiadási tétel. Ezzel összefüggésben érdemes azt is megemlíteni, hogy a szövetségi költség- vetés több mint ezer főszámlából áll, s ezen főszámlákon belül is több ezer alprog- ram található. Ugyanakkor a pénz legnagyobb részét (97 százalékát!) mindössze négy területnek: a nemzetvédelemnek, a társadalombiztosításnak, az egészségügynek juttatják, illetve kamatfizetésre költik. Magától értetődik, hogy e négy tétel közül csak az első háromhoz lehet hozzáadni vagy abból elvenni. A nemzetvédelmi kiadásokat illetően várható, hogy a kongresszus legalábbis a növekedés lassítására tesz javaslatot. Ha azonban a jelenlegi kiadási trendek lényegesen nem változnak ebben a politikailag és gazdaságilag „hiperérzékeny” szférában, akkor a védelmi kiadások elérhetik a GNP 7,5 százalékát: ez az arány pedig csak az 1965. évi rekordszinthez hasonlítható. Összefoglaló következtetések A költségvetési deficit témakörének sokágú összefüggéseiben nem esett szó a bevételi oldal „hajlíthatatlanságáról”. Ennek oka az, hogy a mérleghiány felszámolásának nagyobb tartalékai feltétlenül a kiadási oldalon vannak. Természetesen születtek tervek a bevételek növelésére is. Hogy a koncepciójában különböző három adóreform-elképzelés (adókulcsemelés, adóalap-kiszélesítés, illetve új adófajták bevezetése) közül melyik fog megvalósulni, jelenleg még nem lehet tudni. Annál is kevésbé, mert a szövetségi adók nagy léptékű emelése dolgában közel sincs valamiféle nemzeti konszenzus kialakulóban. A költségvetés adóbevételeinek növelését célba vevő javaslatok nagyon messze vannak attól, hogy törvény- nyé váljanak. Inkább valószínű, hogy a költségvetés jövedelemigényének rövid távú nö- vekvényét az adózás alá vonható jövedelmek körének szélesítésével és az ún. használati díj jellegű adókból (például autópálya- és repülőtér-használati díj, hídpénz) fedezik. Még a legbeavatottabbak számára sem teljesen világos, hogy az adózási rendszer jelenlegi „lyukai” közül hányat sikerülhet betömni. A különféle adóalapzsugorító lehetőségek, engedmények és preferenciák változó „útvesztőiben” csak a szolgáltatásaikat méregdrágán kínáló számviteli szakemberek és adóügyi tanácsadók ismerik ki magukat. 62
