Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - Lugosi Győző: "Válságív" vagy "békeövezet": az indiai-óceáni biztonság két évtizede
szetesen leapasztotta az Adeni-öböl és a Vörös-tenger körzetének forgalmát, s időlegesen csökkentette geostratégiai értékét is. (Alighanem ez a körülmény is „megkönnyítette” 1967 végén az adeni támaszpont feladásáról hozott brit döntést.) Másfelől ugyanakkor ez a változás hirtelen felértékelte az óceán addig másodrendűnek tekintett délnyugati medencéjét: a Mozambik-csatornát, a kelet-afrikai partokat és a szigeteket. Egyes nyugati stratégák a Szuezi-csatorna ismételt megnyitását 1975-ben - arra hivatkozva, hogy az megkönnyíti a szovjet hajóknak a Fekete-tengerről a Indiai-óceánra való kijutását — a kőolajforrások elleni „szovjet fenyegetés” fokozódásaként értékelték. Más összefüggésben az 1973-as közel-keleti háború nyomán alkalmazott arab olajembargó nyilvánvalóvá tette, mennyire fontos e térség a Nyugat energiaellátásában. Válaszlépésként, a „víziutak biztosítása” érdekében már ekkor elhatározott nyugati - elsősorban amerikai - katonai intézkedések meghatározónak bizonyultak a térség militarizálásában. Miközben az óceán egész nyugati medencéje világviszonylatban az egyik legfontosabb energia- és nyersanyag-szállítási útvonallá lépett elő, szinte egyidőben, néhány esztendő leforgása alatt a térség számos országában a Nyugat szemszögéből kedvezőtlen, „nyugatlanító” társadalmi-politikai változások mentek végbe. Az antiimperialista, többségükben szocialista orientációt hirdető rendszerekhez, Tanzániához, Szomáliához és Dél-Jemenhez 1975 márciusában csatlakozott a forradalmi Etiópia. Ugyanannak az évnek júniusában, a „századosok” Portugáliájával kötött 1974. szeptemberi megállapodásnak megfelelően, a FRELIMO vezette Mozambik elnyerte függetlenségét. Az év végén Madagaszkáron népszavazáson szentesítették a II. köztársaság alkotmányát, amelynek alapja az 1975 nyarán közzétett „Malgas szocialista forradalom chartája”. Fél évvel később, 1976 júniusában a Seychelles-szigetek független állam lett, és hamarosan a stratégiai fekvésű „száz napsütötte sziget” országa is antiimperialista, el nem kötelezett külpolitikát hirdetett meg. 1974 elejétől vette kezdetét az előző évben függetlenné vált Comore-szigeteken Ali Soilih ultrabalos „szocialista” kísérlete, decemberben pedig a mauritiusi választásokon a kis szigetország legnagyobb pártjává lépett elő a harcos antiimperializmust - egyebek között a Chagos-szigetcsoport visszakövetelését is - zászlajára tűző „három M” párt, a Mauritiusi Militáns Mozgalom. 1976 ősze meghozta a döntő változást a rhodésiai válságban is: a ZANU-ból és a ZAPU- ból létrejött a Zimbabwei Hazafias Front, megkezdődött a genfi Zimbabwe-kon- ferencia, hogy azután további négy esztendő múltán ledőljön az egyik „fehér bástya” Afrika déli részén, s megvalósuljon a fekete többség haladó, demokratikus célokat maga elé tűző politikai hatalma a független Zimbabwéban. Mindezeknek a változásoknak az eredményeként a hetvenes évek második felére Afrika keleti partja mentén - Dél-Afrikán kívül - csak Kenya (majd 1978- tól Szomália) maradt a Nyugat szilárd szövetségesének. És noha a szóban forgó haladó rendszerek katonai ereje nyilvánvalóan még együttesen sem jelenthetett veszélyt a tőkés világ energia- és nyersanyag-utánpótlását biztosító útvonalakra,
