Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - Lugosi Győző: "Válságív" vagy "békeövezet": az indiai-óceáni biztonság két évtizede
ban bejelentették, hogy Anglia Brit Indiai-Óceáni Területek (BIOT) néven új gyarmati területet létesített. A rendelet formálisan csupán néhány gyéren lakott - — 150 esztendeje brit fennhatóság alatt álló, közigazgatásilag pedig Mauritiushoz, illetve a Seychelles-szigetekhez tartozó - nyugat-indiai-óceáni sziget: a Chagos- szigetcsoport, Aldabra, Desroches és Farquhar státusának és adminisztratív rendjének módosításáról szólt. Valójában azonban a BIOT létrehozása következményeiben igen nagy horderejű döntés volt; joggal tekinthető az Indiai-óceán mili- tarizálása felé tett első jelentős lépésnek.4 A BIOT-ról intézkedő rendelet után alig egy évvel, 1966 decemberében nyilvánosságra hozták, hogy a brit és az amerikai kormányzat megállapodást írt alá arról, hogy London a szóban forgó szigeteket ötven esztendőre - amelynek érvényessége további húsz évre automatikusan meghosszabbítható - közös védelmi célokra az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja. Ilyen előzmények után jelentette be 1968 januárjában H. Wilson brit miniszterelnök, hogy Anglia 1971 végéig kivonja erőit a Szueztől keletre fekvő térségekből. A csapatok kivonását és a támaszpontok feladását a kormány takarékossági megfontolásokkal indokolta. 1967 elején a brit fegyveres erők létszámának 20 százaléka, 85 ezer fő állomásozott „Szueztől keletre”, és fenntartásukra London évente 105 millió fontot költött. A nyilatkozat szerint a létszámot 1972-ig 15 ezer főre, a költségeket pedig 51 millió fontra csökkentik5. A brit visszavonulással keletkezett „hatalmi vákuum” - amelyre egy évtizeddel korábban, szűkebb területre lokalizáltan, már az Eisenhoiver-doktrína is hivatkozott, és amelynek „veszélyeiről” egy 1969-ben készített terjedelmes amerikai szakértői jelentés6 rendkívül vészjóslóan vélekedett - a valóságban nagyon is viszonylagos volt. Egyrészt a britek, mind szorosabb katonai-politikai együttműködésben az Egyesült Államokkal - amelynek legkézenfekvőbb megnyilvánulása ekkor éppen a BIOT-ra vonatkozó szerződés volt -, konkrét intézkedéseket tettek közvetett katonai jelenlétük fenntartására: az öböl menti sejkségek föderatív egyesítésére és fegyveres erőik fejlesztésére. Másrészt az 1970-ben hatalomra került konzervatív Heath-kormányzat alapvetően változtatott a „Szueztől keletre”- politikán: az Egyesült Államok nyílt támogatást élvező irányvonal az újonnan függetlenné vált egykori protektorátusokkal (az Egyesült Arab Emírségekkel, Bah- reinnal és Katarral) való szoros katonai együttműködésre, továbbá az Ománi Szul- tánság (s vele a Maszira-szigeti légi és tengerészeti támaszpont) megerősítésre helyezte a hangsúlyt. A helyi fegyveres erők tanácsadói, sőt nagyrészt parancsnoki posztjaira is brit tiszteket neveztek ki, és Anglia (Irán közreműködésével, amelynek hadserege kiépítésében - az Egyesült Államokkal együtt - főszerepet játszott) magára vállalta az Omán déli részén, Dofár-tartományban 1965 óta tartó felkelés megfékezését. Ezzel párhuzamosan Washington önállóan is tett lépéseket a „vákuum” kitöltésére. 1971 decemberében titkos szerződést írt alá Bahreinnal az al-Dzsufair haditengerészeti bázis átengedéséről; az Egyesült Államok itt rendezte be közép
