Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Galambos Judit: Joseph Nye (szerk.): Hogyan készül Amerika Szovjetunió-politikája?
szerző számos dokumentummal támaszt alá. A monográfia, ismereteinket gazdagítva sikeresen mutatja be a háború és béke problematikájának sokarcúságát, bonyolultságát, elemeinek változó kölcsönhatásait. A feltárt komoly, néha megoldhatatlannak tűnő nehézségek ellenére az összefoglaló fejezet a szerzőkollektíva egészének hozzáállását is tükrözve hangsúlyozza: „... a háború nem elkerülhetetlen”. (274- 1.) A monográfia minden erénye mellett nem egyenletes az egyes fejezetek színvonala. Néhány fejezetben (i., 2., 5., 6., 8.) a propagan- disztikus elemek a kívánatosnál erősebben vannak jelen, ami a tömörség rovására megy. Néhány fejezetet leszámítva (3., 3., 7.) kevés a statisztikai adat, amely az egyébként helytálló érvelést jobban megalapozná. Az említettek természetesen mit sem vonnak le a monográfia értékéből. Aktuális, szükséges, színvonalas, a problémákat differenciáltan megközelítő, megalapozott véleményeket és következtetéseket tartalmazó könyvet kapnak kézhez az érdeklődők, beleértve a téma szakembereit, propagandistákat, pártoktatókat, egyetemi hallgatókat, a felsőoktatásban dolgozókat és a téma iránt fogékony valamennyi igényes olvasót. Kollár Nóra JOSEPH NYE (szerk.): Hogyan készül Amerika Szovjetuniópolitikája? (The Making of America’s Soviet Policy) Council on Foreign Relations Books, Washington, 1984. 369. 1. Tizenhárom neves amerikai szakember közös munkája ez a kötet. Bár minden egyes fejezetet más-más szerző írt, a könyv mégsem csupán esszék laza láncolata, hanem egységes gondolatmenetet végigvivő tudományos vállalkozás. Olyan neves politológusok vettek benne részt, mint Joseph Nye (aki egyúttal a szerkesztője is a kötetnek), Stanley Hoffmann, Sámuel Huntington, William Schneider - hogy csak a legismertebbeket említsem. Mint a könyv címe is mutatja, kutatásaikat a szovjet -amerikai kapcsolatrendszer amerikai oldalára összpontosították. Az érem másik oldalával - tehát a Szovjetuniónak az Egyesült Államokkal kapcsolatos külpolitikájával - mindössze egyetlen fejezet foglalkozik. A szerzők arra a kérdésre keresik a választ, hogy miért bizonyul az amerikai külpolitikai intézmény- rendszer számára különösen kemény diónak a Szovjetunióval való viszony kezelése, és hogyan lehetne teljesítményét javítani. A szerzők közül nem egy hosszabb-rövidebb ideig maga is részt vett, illetve ma is részt vesz az amerikai külpolitika formálásában, és ez a tény nagymértékben befolyásolta a témához való hozzállásukat. Noha gyakran igen élesen bírálják a „politikacsinálás” amerikai mechanizmusának hiányosságait, nem kívülállóként kritizálnak, hanem aktív résztvevőként. Nem az alapvető célokat kérdőjelezik meg, csupán a módszereket kívánják tökéletesíteni. Mindannyiuk számára magától értetődő kiindulópont, hogy az Egyesült Államok szovjet politikájának a következő célok elérésére kell törekednie: a nukleáris háború elkerülése, a „szovjet terjeszkedés” visszaszorítása és a Szovjetunió „magatartásának” befolyásolása. Gondolkodásuk ideológiai korlátái ellenére a szerzők számos figyelemre méltó megállapítást tesznek. Nye például nyíltan kifejti, hogy a Szovjetunió konkrét „magatartásától” függetlenül sokakban „neheztelést” vált ki a szovjethatalom puszta léte. Mivel a Szovjetunió az egyetlen olyan állam, amely képes az Egyesült Államok honi területének a veszélyeztetésére, neki tulajdonítják azt a frusztrá- rációt, amelyet az amerikai „elszigeteltség” megszűnésével kapcsolatban éreznek. (5. 1.) Itt tulajdonképpen arról a „frusztrációról” beszél Nye, amelyet az amerikai politikai vezetés érez amiatt, hogy többé nem cselekedhet mindenben a saját tetszése szerint, mert egy „kiküszöbölhetetlen tényező”, a Szovjetunió ebben megakadályozza. Az első fejezetben Nye megállapítja, hogy a Szovjetunió Amerika-politikája célkitűzéseit illetően sokkal stabilabb és következetesebb, mint az Egyesült Államok szovjet politikája, amelyet állandó hullámzások, kilengések és az ezzel járó túlzások jellemeznek. Ennek magyarázata az amerikai politikai rendszer felépítésében és az ország kulturális hagyományaiban lelhető fel. A politikai hatalom az Egyesült Államokban szerkezetileg sokkal kevésbé koncentrált, mint Európában, és számos beépített „ellensúly”, illetve ellenőrző mechanizmus teszi bonyolultabbá működését. Ehhez még hozzájárul a politikai vezető réteg földrajzi megosztottsága, a pártok szervezeti gyengesége, az érdekcsoportok és a sajtó befolyása, 142
