Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Tolnay László: Az Egyesült Államok biztonságpolitikája és az SDI
teret nyer az a szándék, hogy a biztonság garantálását a katonai erő helyett elsősorban politikai-diplomáciai eszközökkel érjék el. A fegyverzetkorlátozás és fegyverzetcsökkentés ily módon kibővített értelmezése magába foglalja az erőszakról való lemondás, a viták békés rendezése, a be nem avatkozás, a bizalomerősítő intézkedések, a költségvetés katonai terheinek csökkentése, a regionális konfliktusok megoldási módszereinek kidolgozása problémakörét és az ezzel kapcsolatos kérdések megfelelő kezelését. Annak belátása pedig, hogy a fegyverzetkorlátozás és fegyverzetcsökkentés eredményessége szorosan összefügg a tárgyalópartner érdekeinek figyelembevételével, józanságot és kitartó fáradozást igényel az érintett államok politikai vezetésétől. Tekintettel a fegyverek „kooperatív csökkentésének” elvére, az elemzőknek és a gyakorlati végrehajtóknak szem előtt kell tartaniuk azt a körülményt, hogy egyfelől mindkét fél érdekelt ugyan a tárgyalások sikerében, másfelől azonban számos eltérő érdek, geostratégiai, történelmi-tapasztalati és egyéb megfontolásokból származó nézeteltérés is motiválja a felek magatartását. Magyarán, a fegyverzetkorlátozási problémák megoldásához az érdekek sokrétű értelmezése és megközelítése szükséges. Az egyenlő biztonság elveiből kiindulva a Szovjetunió mindvégig erre törekedett, s az erőegyensúly minél alacsonyabb szinten való megszilárdítását tekintette közvetlen feladatának. Az Egyesült Államok azonban—különösen a nyolcvanas évek elejétől kezdve - ettől eltérő célokat követett. Gyakorlatilag a fegyverzetek minden kategóriájában nagyarányú, főleg minőségi fejlesztést indított el, új fegyverek telepítésével növelte a Szovjetunió és a szocialista közösség más országainak veszélyeztetését, miközben akadályozta a haladást a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon. Arra való hivatkozással, hogy katonai téren is lehetetlen feltartóztatni a tudományos-műszaki haladást, képtelenség megállapodást elérni valamennyi új fegyver létrehozásának és rendszerbe állításának betiltására (annál is inkább, mert ezek nagy részének korlátozása vagy csökkentése nem ellenőrizhető), egyre inkább előtérbe került a „csökkentés korszerűsítés révén” elgondolás. Bár ez az elképzelés semmilyen elfogadható megoldást nem ígért, mivel a mennyiségi csökkentést hatásosabb, minőségileg új fegyverekkel kívánja ellensúlyozni, e logika alapján elképzelhetőnek tartották - és az SDI céljaként meg is hirdették -, hogy csupán a magasabb technikai szinten álló védelmi rendszerek létrehozásával érhető el a támadó rakétafegyverek jelentős részének hatástalanná tétele, majd leépítése. Megvalósulása azonban már csak azért is kétségesnek látszik, mert az atomfegyver jellegéből fakadóan egyik világhatalom sem engedheti meg magának a „védtelenséget” a másik fegyvertárával szemben. Tehát az a feltevés, hogy megjavul az Egyesült Államok védelme, bizonyosan a legnagyobb erőfeszítésekre kényszeríti a Szovjetuniót, hogy továbbra is fenntartsa robbanótöltetei áthatolóképességét. Alapvetően hibás azt feltételezni, hogy ha az Egyesült Államok bármilyen új fegyver telepítésével csökkenteni próbálja a szovjet csapásmérő erők
