Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Tolnay László: Az Egyesült Államok biztonságpolitikája és az SDI
TOLNAY LÁSZLÓ Az Egyesült Államok biztonságpolitikája és az SDI Amikor csaknem másfél évtizeddel ezelőtt a két atomnagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodott a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásában, a „kölcsönös sebezhetőség” lényegében katonai biztonságuk egyik elemévé vált. A rakétavédelem leépítése az erőegyensúly viszonyai között megnövelte a támadó kockázatát, mivel csökkentette a megtorlás elhárításának lehetőségét. Ebben a vonatkozásban elismerte azt, ami az atomkor viszonyai között, a megközelítően azonos katonai képességek időszakában a biztonság egyik jellemzőjének tekinthető: a kölcsönös függést. Emellett kiszélesítette az utat a hadászati fegyverek korlátozása előtt, sőt elvileg elő is segítette azt, hiszen a védelem oldaláról csökkentette a támadófegyverek tökéletesítésére irányuló nyomást. De amíg a Szovjetunió elsősorban az utóbbi összefüggés alapján vizsgálta a megállapodás jelentőségét, és azt egy rövid átmeneti szakasznak tartotta az alapvető célhoz, a fegyverzetkorlátozáshoz vezető úton, az Egyesült Államok főleg azt emelte ki, hogy a „kölcsönös sebezhetőség”, illetve a megtorlás lehetőségének megegyezéses úton való megnövelése beilleszthető az „elrettentésen” alapuló amerikai katonai felfogás és hadászat elméleti rendszerébe. A rakétavédelemre vonatkozó érvelésnek ez az eleme egészen a legutóbbi időkig jelentős helyet foglalt el a nyugati szakirodalomban, bár a fegyverzetkorlátozásra gyakorolt előnyös hatását sem tagadták. Ez volt az oka annak, hogy Ronald Reagan amerikai elnök 1983. március 23-án tett bejelentése széles körű feltűnést keltett és általános vitát váltott ki. Beszédében ugyanis azt vetette fel, hogy mi lenne akkor, ha az Egyesült Államok biztonsága nem az „elrettentést” célzó állandó megtorlástól való fenyegetéstől függne, hanem a hadászati rakéták pályán való megsemmisítési képességétől, vagyis - más megfogalmazásban - a „biztos kölcsönös pusztulás” koncepcióját felváltaná a „biztos kölcsönös túlélés” elmélete. Ennek alapján, amennyiben a kérdések mögött húzódó elképzelések komolyan vehetők, 1983. március 23-át úgy kellene tekinteni, mint azt a napot, ameI25
