Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Szentesi György: A szovjet-amerikai hadászat erőegyensúly, a hadászati fegyverzetkorlátozás és a hadászati rakéták elhárításának összefüggései
lesztői, gyártói, üzembentartói xoo százalékos hatékonyságúnak értékelhetik, s ezt a valóságosnál jóval magasabb hatékonyságot el is hitethetik a világpolitikát döntő módon befolyásolni képes kormányzatukkal. A nemzetközi biztonság szempontjából katasztrofális lenne, ha egy 15-20 évvel későbbi amerikai kormányzat az abszolút biztos rakétaelháritás téves tudatában cselekedne, politizálna, próbálná akaratát a többi országra ráerőszakolni. A rakétaelhárítás és a hadászati fegyverzetkorlátozás összeférhetetlensége A szovjet-amerikai hadászati erőegyensúly, a hadászati stabilitás megőrzése végett a Szovjetunió válaszlépésekre kényszerül. E válaszintézkedéseknek kétségkívül az lesz majd a legfontosabb célkitűzésük, hogy semmiképpen se lehessen elhinni az amerikai komplex rakétaelhárító védelmi rendszer 100 százalékot megközelítő hatékonyságát, hanem bebizonyítsák, hogy az ennél jóval alacsonyabb (40-60 százalékos). A cél tehát annak megakadályozása, hogy az Egyesült Államok politikai és katonai vezetése azt képzelje, hogy a szovjet-amerikai hadászati erő- egyensúly felborult, s hogy megszerezte az abszolút hadászati fölényt. Sem az amerikai hadászati védelmi kezdeményezés keretein belül megvalósuló fejlesztések, sem a szovjet válaszintézkedések nem ismertek pontosan. Az azonban kellő bizonyossággal állítható - mint ahogy ezt a szovjet vezetők több ízben nyomatékosan kijelentették -, hogy a szóba kerülő szovjet válasz- intézkedések között az amerikaihoz hasonló komplex rakétaelhárító védelmi rendszer megteremtése nem szerepel. Mindenekelőtt azért nem, mert az ellentétes a rakétaelhárításról vallott szovjet nézetekkel, továbbá azért sem, mert a 100 százalékos hatékonyságú rakétaelhárítás megvalósíthatóságában a szovjet szakértők nem hisznek. Egy ilyen védelmi rendszer hatalmas költségeit semmivel sem tekintik indokolhatónak a jelenleg létező és ható, tehát az atomháború kirobbantásától kellő elrettentést jelentő szovjet-amerikai hadászati erőegyensúly feltételei között. Olyan szovjet válaszintézkedések várhatók tehát, melyek a lehető legegyszerűbben és legolcsóbban - a tervezett amerikai kiadások töredékéért - tartják fenn a szovjet-amerikai hadászati erőegyensúlyt, mégpedig az új komplex amerikai rakétaelhárító védelmi rendszer tervezett hatékonyságának jelentős csökkentésével, áttörhetővé tételével, a válaszcsapási képesség hitelének fenntartásával. A legegyszerűbbnek látszik erre a célra a szovjet támadórakéták (s a velük célba juttatható atomtöltetek) mennyiségét a jelenlegihez képest számottevően megnövelni (a kifejlesztendő rakétaelhárító védelmi rendszer által megsemmisíthető rakéták mennyiségénél jóval nagyobbra). Ez ugyanis azt eredményezné, hogy amikor a komplex rakétaelhárító védelmi rendszer a tervezett mennyiségű rakétát megsemmisítette, akkor gyakorlatilag működésképtelenné válik, hiszen a 120
