Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Szirtes I. János: Svájc semlegességi politikája
e) Az ország egyes részeinek az elfoglalása a harc folytatását nem akadályozza. Mivel a svájci koncepció abból indul ki, hogy az ország területe stratégiailag mellék-hadszíntér jellegű, az ellenfél nem törekszik a terület teljes elfoglalására. Az ország jogalanyisága és védelmi képességének bizonyos része fennmaradhat, és így folytathatják az ellenállást egészen addig, amíg az eredeti helyzet helyre nem áll. f) Vég ül a katasztrófa-eset akkor következik be, ha az ellenfél a feltételezettnél nagyobb fontosságot tulajdonít az országnak, amelynek jelentősebb részét elfoglalja. Ekkor a semlegesség és a lakosság védelme egyforma súlyú feladattá válik, és az ellenállást úgy kell folytatni, hogy az lehetőleg a legkisebb polgári áldozatokkal járjon. A katonai célok elérésére Svájc közismerten erős hadsereget teremtett. Ennek ellentmondani látszik, hogy a haderő békebeli létszáma csupán húszezer fő, ezen belül pedig a hivatásos állomány másfélezer főt számlál. Igaz, a védelmi koncepció két nap leforgása alatt 621 ezres mozgósítási létszámot ír elő, ám a folyamatos gyakorlatok alapján úgy tűnik, hogy ezt az előirányzatot nem tudják teljesíteni. A svájci hadsereg hírnevét azonban kevésbé létszámának vagy a gyors mozgósításnak köszönheti, hanem az ország nagyságához képest túlméretezettnek tűnő fegyverzetének. így csaknem négyszáz nehéz harckocsijával, megközelítően ötszáz közepes harckocsijával, 2500 ágyújával és tarackjával, háromezer aknavetőjével, nyolcszáz páncéltörő rakétájával, 420 repülőjével olyan fegyverkoncentrációval rendelkezik, amely egyedülálló a világon. A hadseregre költött összeg is ennek megfelelő: i960 óta megháromszorozódott, s a nemzeti jövedelem három százalékának felel meg.6 A hadsereg felszerelése zömében hazai, s ez azt is bizonyítja, hogy az ország jelentős hadiiparral rendelkezik. A nemzeti jövedelem egy százalékát a hadiipar állítja elő, amelynek gazdaságossági okokból exportálnia is kell, s ez semlegességpolitikai problémák forrásává válhat. Az ország történelmi tapasztalatai - mind említettük - azt sugallják, hogy az erős hadsereg megóvja az országot szuverenitásának megsértésétől. Svájc azonban sohasem kényszerült ennek bizonyítására, s a nemzetközi tapasztalatok ellentmondanak e feltevésnek. A történelem során csakis és kizárólag olyan semleges államokat ismerünk, amelyek szuverenitásuk megsértése esetén nem voltak képesek azt katonailag fenntartani. A katonaságába vetett bizalmával szemben a semlegességének fenntartásában ma jóval fontosabb szerepe van egy olyan eszköznek, amellyel Svájc is mindig élt, deklaráltan azonban soha nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. A külpolitikáról, a semlegesség diplomáciájáról van szó, amely az ország konzervatív sem- legességi politikája révén ma még nem tudja betölteni azt a szerepet, amire egyébként alkalmas és képes lenne. Az aktív semlegesség objektív jelentősége pedig még növekedőben van, hiszen a katonai elem lehetőségei nemcsak csökkennek, de egyre költségesebbé is válnak anélkül, hogy növelnék a biztonságot. Ha az 62
