Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Mecseki György: A Papandreu-kormány bel-és külpolitikájának fő vonásai
A Papandreu-kormány NATO-politikája A Karamanlisz-kormány 1974-ben kilépett a NATO katonai szervezetéből, és a visszatérés feltételeként nagyobb támogatást követelt Törökországgal szemben. Titokban azonban együttműködött a NATO-val, és 1980 októberében visszatért a katonai szervezetbe, hogy megkösse Papandreu kezét a NATO-tagság kérdésében, bár a NATO semmit sem teljesített követeléseiből. Ekkor ugyanis már kirajzolódott az UD választási veresége. A Karamanlisz-kormány és a Papandreu-kormány NATO-politikájának különbségei csakhamar kiütköztek. Papandreu - összhangban „harmadikutas” nemzetközi politikájával - a szovjet veszély helyébe csakhamar a török veszélyt helyezte, s a NATO ülésein több más kérdésben is szövetségesei közös álláspontjától lényegesen eltérő álláspontra helyezkedett:- Megtagadta a NATO nukleáris tervezésének kiszélesítését és tökéletesítését (az egyik ülésen vétót is alkalmazott).- Eleve elhárította, hogy a NATO kettős határozata értelmében közepes hatótávolságú atomfegyvereket helyezzenek el Görögországban.- Más szövetségeseitől is a rakétatelepítés elhalasztását követelte a szovjetamerikai tárgyalások megkönnyítése érdekében.- Elzárkózott azelől, hogy Görögország szankciókat alkalmazzon Lengyel- ország ellen, s ellenezte szövetségesei szankciós politikáját is (bár a lengyelországi események jellegének megítélésében osztotta a NATO közös értékelését).- A Szovjetunió távol-keleti térségében lelőtt dél-koreai repülőgép ügyében szintén a szankciók ellen foglalt állást, s ezúttal teljesen elhatárolta magát a NATO álláspontjától (ő is kémtevékenységgel vádolta a határsértő repülőgépet). A Papandreu-kormány határozott álláspontja és magatartása mindezekben a kérdésekben esetenként tompította a NATO-ülések dokumentumainak hangnemét, vagy ha ezt nem tudta elérni, különvéleményének rögzítésével megbontotta a NATO-határozatok egységét. Magatartása tehát a nemzetközi feszültség mesterséges élezése ellen hatott, s ez növelte az országon belüli és szélesebb értelemben vett nemzetközi tekintélyét. Papandreu azonban választási ígérete ellenére sem tett lépéseket azért, hogy Görögország kilépjen a NATO-ból vagy akár csak a katonai szervezetből, bár azt még a PASZOK balszárnyán is sokan követelték. Nyilván reálpolitikai megfontolásokból svédországi látogatása idején félreérthetetlenül kijelentette, hogy nincs szó sem a szövetségből, sem a katonai szervezetből való kilépésről. A kormány szóvivője ezt azzal indokolta, hogy a kilépés feltételezi mindkét katonai szövetség feloszlatását és az idegen flották távozását a Földközi-tengerről, s azzal is érvelt, hogy Görögországnak az amerikai fegyverszállításokra alapozott védelmi képessége nem szenvedhet hátrányt. Papandreu és mások nyilatkozataiból azonban az is kiderült, hogy Görögország kész rendezni viszonyát a NATO-val, ha a görög-török viszály főbb kér45
