Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Szanki T. Csaba: Gondolatok a kelet-nyugati kulturális kapcsolatokról
nereiknek már nem ajánlják ezeket a műveket, azzal érvelve, hogy ezek a „bur- zsoá” termékek a széthulló nyugati kultúrát tovább már úgysem fertőzik, de a szocialista „fogyasztót” meg kell óvni tőlük. Belső meghasonlást okoz az is, hogy a szocialista országok némelyike - természetesen eredménytelenül - saját szempontjait, értékrendjét akarja ráerőltetni nyugati partnereire. Ez a törekvés nemritkán kifejezetten negatív fogadtatásra talál, ami egyértelműen politikai veszteség az illető szocialista ország számára. Nyugaton sok esetben a szocialista országok hivatalos politikája által kevésbé vagy egyáltalán nem preferált műveket kívánnak menedzselni, méghozzá elsődlegesen nem is politikai megfontolásokból (például a kelet-európai avantgarde népszerűsítése). A kulturális értékek kiválasztási mechanizmusában mind nyugati, mind keleti részről az önigazolás, az önismétlés gesztusa, mozgatórugója az erősebb. Ha alaposabban megvizsgáljuk a kelet-nyugati kulturális érintkezést, azt tapasztaljuk, hogy a szocialista országok a kulturális átvételükben relatíve nyitottabbak, vagyis az önkiegészítés, az önkiteljesedés célkitűzése erősebben motiválja őket.18 A tőkés kiválasztási mechanizmusban tetten érhető önigazolásra jó példákat említ Hermann István. Nyugaton a szocialista országokból származó olyan kulturális termékeket népszerűsítenek elsősorban, mint például az abszurd, a groteszk, amely művek kelet-európai megjelenésével ezen irányzatok nemzetközi elterjedtségét kívánják bizonyítani. „.. . piaci szempontból egy-egy irányzatot elsősorban nyugaton erősítenek fel, mert az emberek azt látják, lám-lám, ez az irányzat olyan erős, hogy még a szocializmusban is reprezentánsai vannak. Ugyanakkor a szocialista reprezentánsok nem jutnak túl ezen a bejegyzésen. Ennek oka részben a művészeti tőzsdével függ össze, részben pedig azzal, hogy az ilyen utánzatok - mivel általában nincs megfelelő talajuk, hanem pusztán utánérzés jellegűek - sokkal provinciálisabbak, mint azok az eredeti alkotások, amelyek a szocializmus valóságos problémájából nőnek ki.”19 A politikai szenzációkeltés nyugati mechanizmusa jól ismert. A szocialista országokból gyakran középszerű vagy jelentéktelen alkotókat, alkotásokat népszerűsítenek, teljesen torzan tükrözve az adott nemzeti kultúrák tényleges értékrendjét. A nemzetközi kulturális érintkezéssel az országok célja egyebek között mások kultúrájának, értékeinek megismerése, saját arculatuk megmutatása, megméretése, s ezáltal a nemzeti önismeret gyarapítása, a reális nemzeti önértékeléshez történő hozzájárulás. Ma a kelet-nyugati kulturális kapcsolatokban ez a tényező még másodrangú szerepet játszik, mivel gyakoribb jelenség a két pólus országai között a szembenállást erősítő, azt igazoló, azzal manipuláló „ellenségkép” folyamatos karbantartása. Az ellenségkép megalkotása azonban eleve kizárja a reális önértékelésre való törekvést. Mivel a nemzetközi kulturális érintkezésben amúgy is rendkívül sok mesterséges, sőt manipulativ tényező játszik szerepet, ezért egy-egy nemzeti kultúra teljesítményének helyes megítélésére, illetve a reális önértékelésre ma még kor22
