Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Csáki György: összehangolt akcióprogram a trópusi Afrika tartós fejlődésére
helyettesítő intézkedésekkel, az energiatermelésben, az élelmiszerek és ipari eredetű fogyasztási cikkek, az alapanyagok és a beruházási javak előállításában;- az afrikai gazdaságok integrálása, mindenekelőtt az energia és az élelmiszerek cseréjének terén. E célok megvalósítása összehangolt külső és belső erőfeszítéseket igényel. A külső források nyújtóinak összhangba kell hozniok segítségüket a kormányok prioritásaival és fejlesztési programjaival. Már ma is elmondható, hogy a segélyek nagy része beleillik az érintett országok fejlesztési politikájába. A gazdasági fejlődés bármilyen megélénkítése Afrikában kizárólag a termelőszféra, mindenekelőtt az agrárszektor dinamizmusától függ. A mezőgazdaság fellendülése megállíthatja az élelmiszerimport növekedését, rövid és középtávon ösztönözheti az exportbevételek növekedését, emelheti a népesség jelentős részének életszínvonalát, fokozhatja az ipar anyagellátási biztonságát, növelheti a nemzeti jövedelmet - ezen keresztül bővülhetnek az egészségügyi és oktatási kiadások, gyarapodhat az infrastruktúra. Egyedül a mező- gazdaság erőteljes fejlődése alapozhatja meg a fejlődés hosszú távú megindulását Afrikában. A mezőgazdaság dinamikus fejlődésén alapuló általános fejlődést a gazdasági reformok korábban említett körének kell megalapoznia és egyben biztosítania is. Az elmúlt évek válsága súlyos csapást mért mindazon programokra, amelyek a fejlődés hosszú távú ellentmondásainak felszámolására irányulnak. Bizonyos, hogy e téren új programokra, új beruházásokra is szükség van, de mindenekelőtt hatékonyabban kell hasznosítani a meglevő kapacitásokat. Változatlanul elsőbbséget kell élvezniük az egészségügyi, demográfiai programoknak, az újraerdősítésnek, az alkalmazott mezőgazdasági kutatásoknak, az oktatás és szakképzés fejlesztésének. A fejlődés meggyorsításának külső feltételei nem tűnnek kedvezőnek: az afrikai országokba áramló tőke bruttó összege 1987- ig évi 13 milliárd dollár körül látszik stabilizálódni, a törlesztési kötelezettségek azonban 1985 és 1987 között évi 8 milliárd dollárra rúgnak - szemben az 1980-1982 közötti évi 2,3 milliárddal. így az Afrikába irányuló nettó tőkeáramlás 1980-1982 és 1985-1987 között évi mintegy 10,8 milliárd dollárról évi 5 milliárd dollárra csökkeni A számok mindenképpen nyugtalanítók és elfogadhatatlanok - akkor is, ha (amint a Világbank szakértői ismételten hangsúlyozzák) a külső források növelése önmagában nem jelenthet megoldást: az elsődleges cél csak a külső és a belső erőforrások jobb, hatékonyabb fel- használása lehet. A külső források ilyen jelentős mértékű hiányát a nemzetközi szervezetek nem képesek pótolni, ezért az afrikai országoknak ösztönözniük kell a magántőke importját, általában a magánberuházásokat. A Világbank jelentése nem egyértelműen pesszimista. Nem szükségszerű, hogy Afrika jövője a kilátástalanság „perspektíváját” rejtse magában. Némi reményt nyújthat Fekete- Afrika számára több, a fejlődő világból származó példa: húsz éve Dél-Korea helyzetét mindenki katasztrofálisnak találta, tíz éve Banglades helyzete tűnt reménytelennek, húsz éve elsősorban a hindusztáni félsziget helyzete ösztönözte az IDA (Nemzetközi Fejlesztési Társaság) megteremtését. A hatvanas években az afrikai növekedési ütemek összességükben is megfelelők voltak, de még a hetvenes években is voltak olyan afrikai országok (Botswana, Elefántcsontpart, Kamerun és Malawi), amelyek a világátlagnál gyorsabban növelték gazdasági teljesítményüket. A világgazdaság története tele van meglepetésekkel, s azt bizonyítja, hogy a külső segítség és a belső gazdasági reformok megfelelő összehangolása révén egy ország gazdasági helyzete akár egyetlen évtized alatt is jelentősen javulhat. Csáki György 156
