Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Ustor Endre: Gazdasági erőszak a nemzetközi kapcsolatokban (Adalék a "gazdasági háborúk" témaköréhez)
Idézi Paust és Blaustein említett felfogását, amely szerint az alapokmány nemcsak a katonai, hanem a gazdasági kényszerítést is tiltja, és óv attól, hogy ezt a felfogást bárki is csupán az olajembargó kényszere előtti behódolásnak tekintse. Hivatkozik azokra a közgyűlési határozatokra és egyéb dokumentumokra, amelyek a gazdasági erőszak legalább egyes fajtáinak nemzetközi jogellenességét mindinkább elismerik. Utal arra a válaszra, amelyet egy amerikai politikus adott Kissingernek arra a megjegyzésére, hogy az arab olajembargó „zsarolás”. „Végül is mi, amerikaiak élen járunk abban, hogy gazdasági intézkedésekkel igyekszünk politikai céljaink megváló sí tására. ” Lillich végül is egyetért a Paust-Blaustein szerzőpárosnak azzal a konklúziójával, hogy közös erőfeszítéseket kell tenni a gazdasági kényszerítésre vonatkozó részletesebb szabályok kidolgozására - nem egyoldalú uralmi törekvések céljára, hanem a béke és az emberiség érdekében. Más felfogást vall egy közelmúltban megjelent cikk szerzője, Tom J. Farer, az amerikai Rutgers Egyetem tanára. Az alapokmány 2. cikk 4. pontja körüli vitában - egyebek között - azt az álláspontot képviseli, hogy az alapokmány szándékában kizárólag a fegyveres erőszak megakadályozása és megtorlása állott, a gazdasági nyomásé nem. Ezt azzal a kétes értékű érvvel támasztja alá, hogy az alapokmány hatályba lépése óta számtalan precedens volt gazdasági erőszaknak minősíthető magatartásra - különösen hazája, az Egyesült Államok részéről - az érintett felek tiltakozása nélkül, és az erőszakot gyakorló ország meg volt győződve arról, hogy az ilyen tiltakozás nélkülözne mindenféle alapot. „Az utóbbi mintegy 30 évben a NATO korlátozta a Szovjetunióba irányuló stratégiai fontosságú áruk exportját anélkül, hogy ez ellen a Kremlben bárki is jogi kifogást emelt volna” - állítja Farer.28 Vitatkozik kollégájával, Julius Stone-nal29, aki azt állítja, az 1973. évi olajembargó gazdasági agresszió volt, és sértette az alapokmány 2. cikke 4. pontjának tilalmát. Farer szerint a nem fegyveres kényszer az emberi élet része, és a nemzetközi viszonylatokban a diplomácia megengedett eszköze. Ebből az álláspontjából csak egyetlen vonatkozásban hajlandó engedményt tenni: a gazdasági nyomást akkor hajlandó agressziónak minősíteni, ha annak célja egy állam likvidálása vagy csat- lósi helyzetbe hozása. A gazdasági kényszer alkalmazásának egyéb fajtái - szerinte - nem lépik túl az államok közötti kapcsolatok megengedett játékszabályait. A harmadik világ felfogása A gazdasági nyomásnak a leggyöngébbek vannak leginkább kitéve. Nyilvánvaló tehát, hogy a fejlődő országok érdekeltek elsősorban a nemzetközi jogi helyzet tisztázásában és abban, hogy a gazdasági nyomás a nemzetközi kapcsolatok127
