Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Baracs Dénes: Két választási rendszer az V. köztársaságban
francia változatával. Az új elem az, hogy míg a kétfordulós többségi választási rendszer esetén ez a nemzetgyűlésben lehetetlen, most már nem az. Politikailag erre az nyújt lehetőséget, hogy a kormányzat 1982-1983 óta folytatott gazdaság- politikájának lényegével szemben az ellenzéknek sincs igazi alternatívája, külpolitikájának alapvető irányzatát pedig sohasem vitatta. Ezzel a lényegi konvergenciával állt szemben az eddigi választási rendszer kíméletlen polarizáló hatása. Míg 1958-ban az arányos választási rendszer állt a nagyburzsoázia modern szárnya által legfontosabbnak ítélt nemzeti problémák megoldásának útjában, mára, úgy tűnik, éppen a többségi szisztémát ítélhették meg így jelentős erők. 1 A francia nemzetgyűlés 1958. június i-jén bizalmat szavazott de Gaulle kormányának. 329 képviselő szavazott a tábornokra - közöttük 42 szocialista, így a párt főtitkára, Guy Mollett is, valamint 24 radikális. Az ellenszavazatok száma 224; a beiktatás ellen foglaltak állást a kommunisták, továbbá 49 szocialista és 18 radikális képviselő. Köztük volt Frangois Mitterrand is. A szocialista párt megoszlott, akárcsak a polgári baloldal másik nagy tábora, a radikálisoké. 2 Erről lásd Henri Claude: De Gaulle és a nagytőke. Kossuth Könyvkiadó, 1962. 3 De Gaulle tábornok 1946. június 16-i bayeux-i beszédében vázolta fel elképzelését az elnöki köztársaságról, amelynek megvalósíthatatlansága miatt 1947 elején lemondott miniszterelnöki tisztségéről, és visszavonult a közügyektől, majd amelynek megvalósítására - és annak feltételével - 1958-ban visszatért a hatalomba. Lásd Molcsanov: De Gaulle tábornok. Zrínyi Katonai Kiadó, 1974. 5n. 1. 4 Francois Mitterrand „Permanens államcsíny” című művében 1963-ban egyenesen a IV. köztársaság bukásához vezető tényezőnek tekinti, hogy „gettóba zárta”, elszigetelte a kommunista szavazókat. „Azokat a szavazókat, akik a kommunistákra adják voksukat, egy választási gettóba zárva, a jobboldal mesterhúzást hajt végre, mivel lehetetlenné teszi a népi erők tömörülését, és megfosztotta lényegétől a köztársaságot. A nép lassan hozzászokott ahhoz, hogy ne is ismerje, ne is szeresse.” Idézi Franz Olivier-Giesbert: Francois Mitterrand. 179. 1. 4 1954-ben például kormányának beiktatásakor Pierre Mendes-France elutasítja az őt támogató kommunisták voksainak beleszámítását a kormánytöbbségbe: ha csak az ő voksaikkal maradnak hatalmon, inkább lemondanak — jelentette be előre. * Claude Lelouche: Découpage, sondage, scrutin majoritaire. Le Monde, Dossiers et Documents. Les élections législatives de Mars 1978. 7 Az FKP az 1978-as nemzetgyűlési választások kampányában egészen az első forduló estéjéig nyitva hagyta a kérdést, visszalép-e a második fordulóban a szocialista jelöltek javára ott, ahol azok az első fordulóban megelőzik a kommunista jelöltet. Az FKP azt érzékeltette, hogy ha a párt választási eredménye nem lesz elég jó, akkor jelöltjei nem lépnek vissza a szocialista riválisaik javára - ezzel próbálta ellensúlyozni azt, hogy a szavazók egy része már az első fordulóban az esélyesebb baloldali jelöltre készült szavazni. Az 1981-es elnökválasztáson Marchais szintén végig függőben hagyta a kérdést, hajlandó lenne-e Mitterrand-ra szavazni a második fordulóban, ha ő maga kiesik az elsőből. s 1981. április 26-án, az elnökválasztás első fordulójának estéjén, amikor kitűnt, hogy az FKP jelöltje a szavazatoknak csak valamivel több mint 15 százalékát kapta meg, Georges Marchais így kommentálta az eredményt: „Már e kampány kezdetétől fogva aláhúztuk, hogy az elnök- választás, jellegéből következően, különösen nehéz csatát jelent a kommunista jelölt számára .. . A közvetlen szavazással történő elnökválasztás macchiavellista módszer . . . Bizonyos számú olyan választó, aki változást kíván [az országban], már az első fordulóban arra a jelöltre szavazott, akit úgy mutattak be számukra, mint aki egyedül képes legyőzni Giscard d’Estaing-t.” 4 1981-ben Giscard d’Estaing vereségének egyik fő tényezője az volt, hogy Jacques Chirac az első fordulóban éles küzdelmet folytatott ellene, s a csatában ejtett sebek már csak azért sem hegedtek be a második fordulóig, mivel Chirac az első forduló után csak látható vonakodással szólította fel híveit a versenyben maradt addigi államfő támogatására. Egyébként az első forduló előtt Chirac hívei azt a rémhírt terjesztették, hogy a párizsi polgármester bizonyos közvélemény-kutatások szerint meg fogja előzni Mitterrand-t. Ez a kommunista szavazótábor egy részét arra ösztönözte, hogy már az első fordulóban Mitterrandra szavazzon, nehogy a második forduló két polgári politikus — Giscard és Chirac - párviadala legyen. 10 Az 1978-as nemzetgyűlési választás előtt a baloldalnak győzelmi esélyei voltak, de végül mégis a jobboldal „jött be”, s ebben nagy szerepe volt annak az érvnek, hogy ellenkező esetben politikai
