Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Baracs Dénes: Két választási rendszer az V. köztársaságban
A IV. köztársaságban ezzel szemben a kormánynak a jelenlévő képviselők többségének támogatását kellett megszereznie - ezért volt kritikus jelentőségű egyes csoportok tartózkodása is. A jelenlegi alkotmány értelmében csak a bizalmatlan- sági indítvány támogatóinak voksait számolják meg - a kormány híveinek nem kell szavazniok, és így a tartózkodás is a kormány támogatásának minősül. Az ellenzék bizalmatlansági indítványa esetében tehát a kormány csak akkor kerülhet kisebbségbe, ha saját többségének tagjai ellene szavaznak. Amennyiben a kormánytöbbség tábora megoszlik valamely törvénytervezet kapcsán, a miniszterelnöknek elég „elköteleznie felelősségét” az adott szöveggel kapcsolatban. Így lehetővé válik annak elfogadtatása anélkül, hogy a kormánypártok megszavaznák - s főleg azok, akik ellenzik ebben a táborban, formailag elkerülhetik kifejezett támogatását. Ez igen fontos eszköz lehet Mitterrand elnök kezében, ha a márciusi nemzetgyűlési választás eredménye módot nyújt egy centrista kormányzási kísérletre. Az alkotmány arra is lehetőséget ad a kormánynak, hogy - miután a nemzet- gyűléstől erre felhatalmazást kért és kapott - meghatározott ideig rendeleti úton kormányozzon, bár ezeket a rendeleteket utólag jóvá kell hagynia a nemzetgyűlésnek. Ez gyakorlatilag a parlamenti obstrukció megkerülésére szolgál, és sűrűn éltek vele az V. köztársaság kormányai. A többségek törése Az államfő és a kormány jogköre tehát biztosítja a végrehajtó hatalom elsőbbségét a törvényhozással szemben azonos többség esetén, s az államfő, illetve az általa kinevezett kormány megfelelő eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy saját parlamenti bázisának esetleges vonakodása esetén is érvényesítse akaratát. Mindez természetesen csak magára az intézményes mechanizmusra vonatkozik, az, hogy megvan-e minderre a politikai lehetőség, mindig az adott helyzettől függ. Ez a tökéletes mechanizmus azonban végső soron - miután az ellentétek parlamenti, törvényhozási, szükség esetén kompromisszumos rendezését gyakorlatilag feleslegessé tette, és a politikai erők játékát kirekesztette a nemzetgyűlés és a kormány kapcsolataiból - nem egy esetben a bomlás folyamatát indította el a többség soraiban. Jelentősen hozzájárult például ahhoz, hogy Giscard d’Estaing kormányzása idején elmérgesedjen a viszony az elnök tábora és szövetségese, a politikai hatalomtól sok tekintetben megfosztott Chirac neogaulle-istái között. E mechanizmus fenyegetése, úgy tűnik, fontos szerepet játszott abban, hogy 1977-ben - a baloldali győzelem valószínűbbé válása nyomán - az FKP új tárgyalássorozattal kötelezőbb erejű, konkrétabb vállalásokat próbált kicsikarni szocialista szövetségeseitől, annak tudatában, hogy magát a kormányt a választások után a többség kisebbsége kevésbé befolyásolhatja. Ez a konfliktus a szövetség felbomlásához vezetett. 116
