Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 5. szám - Király János: Az ENSZ és a dél-atlanti konfliktus
foglaltak állást a dél-atlanti konfliktusban, amelyek eddig nem hallatták szavukat (a skandináv országok, Ausztria, Brazília, Kolumbia, Spanyolország, Írország stb.), és javaslatot terjesztettek a Biztonsági Tanács elé a tűzszünet megvalósítására, vagy közvetítői szerepre vállalkoztak. A Biztonsági Tanácsnak a konfliktus éleződésének elején hozott határozata nem bizonyult elegendőnek a két ország között kirobbant feszültség levezetésére, ezért az ENSZ mind több tagállama arra sarkallta a Biztonsági Tanácsot, hogy a kérdésben újabb határozatot hozzon, illetve minden eszközzel szerezzen érvényt az ügyben korábban meghozott határozatának. A Biztonsági Tanács újabb (506. sz.) határozatában az előzőben foglaltak megerősítésén kívül felhatalmazta az ENSZ főtitkárát hogy folytassa erőfeszítéseit a háborúba keveredett két ország közötti fegyverszünet elérésére és a BT korábbi határozatának a végrehajtására. Ehhez mindössze egy hetet biztosított a főtitkár rendelkezésére, aki már eleve szkeptikus volt a konfliktus békés rendezésére kapott megbízásának kimenetelét illetően, hiszen Nagy-Britannia semmi hajlandóságot nem mutatott a tűzszüneti felhívások teljesítésére. S valóban, az egy hét elteltével küldött beszámoló jelentésében a főtitkár, Javier Pérez de Cuellar a Biztonsági Tanács tudomására hozta, hogy teljesen reménytelennek látja a két fél közötti megegyezés lehetőségét, annak ellenére, hogy békéltető missziója során bizonyos haladást ért el a felek álláspontjának közelítésében. A dél-atlanti háborúban a túlméretezett brit katonai felvonulás és a tűzszüneti felhívások eredménytelensége következtében a nemzetközi közvélemény mindinkább Argentína mögé sorakozott fel - így például az Amerikai Államok Szervezetének május 28-i ülése elismerte Argentínának a Falkland/Malvin-szigetek feletti szuverenitásra vonatkozó igényét. A május 24-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnökének küldött szovjet állásfoglalás (TASZSZ-nyilatkozat, illetve közlemény, is egyértelműen Nagy-Britanniát tette felelőssé a konfliktus kirobbanásáért és a háború eszkalációjáért. Nagy-Britanniának a dél-atlanti háború miatti nemzetközi pozícióvesztéséhez hozzájárult az is, hogy Anglia kezdeményezésére az Európai Közösség tagországai - a fegyver szállítási moratóriumon kívül - kereskedelmi és hitelembargót hirdettek meg Argentína ellen, amelyhez május elején az Egyesült Államok is csatlakozott, s ezt a fejlődő országok jelentős többsége a leghatározottabban visz- szautasította. Mind több ország ismerte fel, hogy a gazdasági embargóra vonatkozó intézkedések nemcsak sértik az államok gazdasági jogairól és kötelezettségeiről szóló chartát, de az ENSZ alapokmányát is, hiszen csak a Biztonsági Tanácsnak van mandátuma arra, hogy valamely tagország ellen szankciókat léptessen életbe. Nem utolsósorban aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a két ország közötti ellenségeskedések a katonai mellett a gazdasági szférára is kiterjedtek. Az Európai Közösség tagországai között sem volt teljes az egység az Argentína ellen hozott megszorító intézkedéseket illetően, így például Olaszország nem csatlakozott az EK határozatához, s Franciaország is csak fegyver44
