Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Palánkai Tibor: A gazdasági háború néhány kérdése
politikai robbanást előidézheti. Mások egyszerűen csak azt remélik, hogy a szocialista országok a fegyverkezési verseny gazdasági nyomása alatt a Nyugattal szemben nagyobb „engedékenységet”, a világpolitikai kérdésekben „jobb magatartást” tanúsítanak. Egyes szélsőséges körök egyszerűen arra számítanak, hogy a szocialista országok korlátozottabb erőforrásai miatt a nyugatiak katonai fölényre tehetnek szert. A fegyverkezés negatív közgazdasági következményeivel hatalmas irodalom foglalkozik. Ma már általános az egyetértés, hogy ezek egyértelműen messze túlsúlyban vannak a fegyverkezés kedvező gazdasági hatásaival szemben, amelyek általában meglehetősen viszonylagosak és átmenetiek, s gyakran csak véltek. A fegyverkezés ésszerűtlenül pazarolja a gazdasági erőforrásokat, egészében hátráltatja a gazdasági növekedést és a műszaki fejlődést, s ezen keresztül minden vonatkozásban eszközöket von el a jólét növelésétől. (Külön említjük azt a mérhetetlen veszélyt, amelyet a nukleáris fegyverek léte az emberi és anyagi értékekre jelent.) A fegyverkezésnek számos áttételen keresztül lehet negatív közvetett hatása az inflációra, a foglalkoztatásra vagy a gazdasági egyensúlyra.7 A fegyverkezés negatív hatásait a szocialista országok gazdasága sem tudja kivédeni; s annak újabb hulláma kétségtelenül gazdasági és társadalmi nehézségeket okozhat. A biztonsági egyensúly ma már távolról sem egyenlő az egyszerű katonai egyensúllyal, s a fegyverkezési verseny erőltetése gazdasági szempontból is kétélű fegyvernek bizonyulhat. A fegyverkezés a tőkés országokban csak a hadiipari monopóliumoknak előnyös, nekik biztosít hatalmas profitokat. A fegyverkezés a tőkés gazdaságokra is nagy terheket ró, sőt az elmúlt évtizedekben megváltozott gazdasági szerepe és hatásai alapján súlyos veszélyeket hord magában. Ma a fegyverkezés erőteljesen rontja az egyébként is lassuló gazdasági növekedés feltételeit, s adott struktúrája és jellege mellett egyre kisebb hatással van a foglalkoztatottságra. (Számos tőkés országban a fegyverkezés hiányt teremt magasan kvalifikált szakmákban, miközben a munkanélküliek nagy tömegeire alig van hatással.) A gazdaságpolitikával való összhangja nemcsak megszűnt, hanem a fegyverkezés egyre inkább keresztezi azokat a célokat (az infláció megfékezése és egyensúlyteremtés), amelyeket a kormányok követni kényszerülnek. Ezt a helyzetet a reagani gazdaságpolitika növekvő belső ellentmondásai mindinkább tükrözik. A fegyverkezés költségvetési finanszírozása csak a nagyobb adók vagy a szociális juttatások rovására lehetséges, s az elmúlt évek eseményei azt bizonyították, hogy ez számos országban igen erőteljes társadalmi-politikai ellenállásba ütközött. A fegyverkezési verseny és szembenállás szélesebb világgazdasági összefüggéseiben is kedvezőtlen hatású. A fegyverkezés világméretekben von el erőforrásokat nagy horderejű kérdések megoldásától, mindenekelőtt a fejlődő országok megsegítésétől. ENSZ-szakértők számításai szerint a világon katonai kiadásokra költött összegeknek 8-10 százaléka elegendő lenne az éhínség, az írástudatlanság és a különféle járványos betegségek felszámolásához. A Stockholmi Nemzetközi 74
