Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 4. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Fülöp Mihály: A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés
összeállító nagyhatalmak képviselőinek tájékoztatásával részben pótolta a meghallgatás hiányát. A magyar diplomácia megpróbálta a békefeltételek javítását elérni, de a Horthy-rendszer háború alatti politikája által okozott kárt nem tudta helyrehozni. A béketárgyalásoknak pedig nem az első világháború utáni béke- rendszer hiányosságainak kijavítása, hanem a második világháború közös, antifasiszta küzdelmének lezárása volt a feladata. Ha tekintetbe vesszük, hogy Olaszország, Románia és Bulgária milyen szolgálatokat tett a háború utolsó szakaszában a szövetségeseknek - szemben Magyarország ilyen irányú kísérletének kudarcával -, el kell ismernünk: megítélésének szempontjából kedvező volt, hogy a Szovjetunió számunkra is kiharcolta az egyenlő elbánás elvének alkalmazását. A békeszerződés a hadiállapot megszüntetésével véget vetett az átmeneti, fegyverszüneti állapotnak; megszüntette az ország nemzetközi ellenőrzését; felszámolta a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot; helyreállította az állam függetlenségét és szuverenitását; elismert alapokra helyezte az ország területi-politikai státusát; Magyarország helyreállíthatta nemzetközi kapcsolatait. Az antifasiszta koalíció felbomlásának körülményei között a nagyhatalmak lépésről lépésre megküzdőitek minden további tárgyalási szakasz sikeres befejezéséért. A bonyolult, egymásra torlódó eljárási módok törékennyé tették a rendezés folyamatát. 1945 őszén, 1946 nyarán és őszén többször megkérdőjeleződött, hogy a tanács egyáltalán össze tudja-e állítani a szerződéseket, sor kerül-e a békekötésre. A második világháború befejezésétől a hidegháború kezdetéig tartó átmeneti időszakban sajátos kettősség figyelhető meg, különösen az amerikai diplomáciában. Byrnes nyilvános diplomáciája, az amerikai közvélemény előtt a Szovjetunióval szembeni „keménység” és „hajthatatlanság” bizonygatása, a párizsi értekezleten a szovjet küldöttség kisebbségbe szorítására irányuló törekvés hozzájárult a hidegháborús viszony kialakításához. Ezzel egyidőben a tanács ülésein az amerikai külügyminiszter kész volt a megegyezésekre s - miután felismerte, hogy politikai akaratát a délkelet-európai államokkal kötendő szerződések ügyében nem tudja a Szovjetunióra rákényszeríteni - a tárgyalások kölcsönös engedményeken alapuló folytatására. A Külügyminiszterek Tanácsa béketárgyalásainak történetében éppúgy tükröződik a szövetségi viszony fenntartásának és folytatásának, a nagyhatalmak közötti egyetértés kialakításának szándéka, mint ennek a törekvésnek a fokozatos háttérbe szorulása. A béketárgyalások tehát nemcsak a legyőzött, csatlós államok sorsát rendezték, hanem a győztes nagyhatalmak egymáshoz való viszonyát is alakították Európában. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia 1945-1946-ban a békefeltételek meghatározását sikertelenül próbálta felhasználni kelet-európai céljai megvalósítására. Amíg az amerikai diplomácia számára a békerendezés csak az egyik lehetőség volt a kelet-európai befolyás megszerzésére, addig a háborúban meggyengült és függő helyzetbe került Nagy-Britanniának az egyetlen lehetősége volt háború előtti politikai, gazdasági pozícióinak a visszaszerzésére. A térség országait a Szovjetunió jelentős áldozatok árán szabadította fel, ezért érthető,
