Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Palánkai Tibor: A gazdasági háború néhány kérdése
eszközöket kétélűvé teszi, sőt az sem kizárt, hogy alkalmazásuk súlyosabb károkat okoz visszahatásában az alkalmazó ország gazdaságának, mint az ellenfélnek. Intenzív gazdasági együttműködés mellett a gazdasági háborúk egyre inkább irracionálissá válnak. A racionálisan fejlesztett gazdasági kapcsolatok növelik a résztvevők gazdasági hatékonyságát, és azokból mindegyik félnek (ha esetenként eltérő mértékben is) előnyei származnak. A gazdasági háború egyrészt mint a kapcsolatok korlátozása jelenhet meg, amin keresztül nemcsak az előnyök szűnnek meg, hanem közvetlen károk (például magasabb ár) vagy zavarok (például ellátási nehézségek) keletkezhetnek. A gazdasági háború másrészt - a gazdasági kapcsolatok fenntartása, sőt esetenként bővítése mellett - lehet közvetlen károkozás vagy negatív gazdasági folyamatok közvetítése. A gazdasági háború tehát a nemzetközi kapcsolatok rendszerén belül sajátos, abnormális viszony. A gazdasági háború politikai célzatú és tartalmú beavatkozás következménye. A gazdasági háborúk eszközeinek a többségét (egyes protekcionista, kereskedelmi intézkedések, valutaárfolyamok változtatása, adó- és hitelpolitikai eszközök stb.) ugyanis a mindennapos gazdaságpolitikai gyakorlatban rendszeresen alkalmazzák. Különösen érvényes ez a megállapítás napjainkban, amikor rendkívül kiszélesedett s számos területen szükségletté vált a gazdaság nemzeti és nemzetközi irányítása. Ez esetenként a kapcsolatok korlátozását és irányítását jelenti, amely sértheti a gazdasági partnerek érdekeit. Erre a megszorításra feltétlenül szükség van, hiszen nélkülük a gazdasági háborúk értelmezése könnyen parttalanná válhatna. Az elhatárolás természetesen nem könnyű. A pusztán kereskedelmi „háborúk” (például az EK-ban időnként fellángoló borháború) minősíthetők csupán a protekcionizmus szélsőséges megnyilvánulásának. A politikai motivációk és érdekek azonban ezek kapcsán is kimutathatók, hiszen a kereskedelmi háború általában valamilyen gazdasági probléma (régió visszafejlődése, munka- nélküliség) politikai feszültségbe való átcsapása miatt tör ki. A gazdasági háború tudatos döntések és cselekedetek következménye, célja a szándékos gazdasági károkozás és zavar keltés az ellenfél számára. A világ- gazdasági hatások között a károkozás mindennapos jelenség, fontos azonban ennek szándékossága és iránya. Tipikus példa az elmaradottabb országokban a fejletlen és felfutó iparágak védelme és támogatása. Nem célszerű ezt mégsem gazdasági háborúként definiálni, még akkor sem, ha ez korábbi kapcsolatok radikális leépítését, s bizonyos külföldi iparágak kiszorítását eredményezi is. A gazdaságfejlesztés ma már természetesen tudatos és politikai célzatú, az elsődleges és a kimondott vagy ki nem mondott cél azonban a belső gazdasági fejlődés előmozdítása, s nem valamiféle hadviselés egy partnerral szemben. Szintén kizárandók azok a zavarok és károk, amelyek a gazdasági kapcsolatokat spontánul kísérik, vagyis tudatos szándék mögöttük nem mutatható ki. A korlátozó intézkedéseket gyakran elfogadhatóvá teszi, hogy bár rövid távú érdekeket sértenek, hosszabb távon vagy szélesebb értelemben már megfelelhetnek a sértett fél érdekeinek is. A nemzeti iparvédelem tehát tudatos, politikai stratégia ugyan, de az ebből a poli
