Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 4. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Sipos Péter - Vida István: Az 1945.augusztus 27-én megkötött szovjet-magyar gazdasági egyezmény és a nyugati diplomácia
tekintette. Az angol politika változásának egyértelmű jele volt, hogy a Tildy-kor- mány megalakulása után két nappal, november 17-én Gascoigne felkereste Gyöngyösit, és közölte vele, hogy a brit kormány hajlandó felvenni a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, és kész a magyar kormány képviselőjét Londonban fogadni. November 26-án ezt Ph. Noel-Baker külügyi államtitkár az alsóházban is bejelentette.41 A szovjet-magyar gazdasági megállapodással kapcsolatos angol magatartás, ha nagyon enyhén is, de szintén módosult. November elejétől kezdve- állandó sürgetései ellenére - Gascoigne nem kapott újabb utasítást, hogy beavatkozzon az egyezmény ratifikálása körüli harcokba, s támogassa az obstrukciót, sőt november végén majdnem egy hónapra visszarendelték Londonba. A brit külügyminisztériumban 1945. november i-én a Magyarországgal és más középes délkelet-európai országokkal kapcsolatos angol gazdaságpolitikáról tanácskoztak. Az érdekelt minisztériumok képviselői egyetértettek abban, hogy az angol tiltakozás a szovjet-magyar egyezmény ellen „majdnem teljesen politikai jellegű”. A diplomáciai lépések célja, hogy kivonják Magyarországot és a többi államot a „kizárólagos orosz gazdasági szférából, és arra késztessék őket, hogy mind gazdaságilag, mind politikailag Nyugat felé tekintsenek”. A hozzászólásokból azonban kiderültek az angol tiltakozó akció gyenge pontjai. A gazdasági minisztériumok képviselői leszögezték, hogy Anglia nem tud semmiféle segítséget nyújtani az érdekelt államoknak gazdasági életük helyreállításában és modernizálásában, tehát nagy politikai felelősséget vállal, ha ellenzi a szovjet segítséget, amikor ő maga nem tud semmi hasonlót nyújtani. Másfelől az is nyilvánvaló volt, hogy az egyezmény valójában nem veszélyezteti komolyan a brit érdekeket, hiszen a térség soha nem volt fontos angol érdekterület és piac. Sőt az a nézet is megfogalmazódott, hogy amennyiben Délkelet-Európa szovjet segítséggel előrelép a modernizációban, és emelkedik az életszínvonal, akkor még nagyobb lehet az angol iparcikkek elhelyezési lehetősége, mint a háború előtt volt.42 Ezzel is összefüggött- a magyarországi politika változása mellett -, hogy az angol kormány 1945. november 19-én átadott újabb jegyzékének hangvétele különbözött a korábbitól, s a hangsúly benne nem a tiltakozásra, hanem az angol érdekek védelmére esett. Ebben a londoni kormány közölte: a háború és a Horthy-rendszer megszűnése ellenére továbbra is érvényben levőnek tekinti az 1926-os angol-magyar kereskedelmi egyezményt, és ragaszkodik a legnagyobb kedvezmény Anglia számára történő biztosításához.43 Kedveztek az egyezmény ratifikálásának a hazai közéletben a nemzetgyűlési választások után bekövetkezett személyi változások is. Dálnoki Miidós Béla, Vörös János és gr. Teleki Géza kikerültek a kormányból,44 s nagymértékben csökkent a politikai befolyásuk; hasonlóképpen távozott Oltványi Imre és Nagy Ferenc is. Tildy Zoltán tájékozatlan volt ugyan külpolitikai kérdésekben, a magyar-szovjet viszony fejleményeiben, s a gazdasági megállapodással kapcsolatos nyugati álláspontot sem ismerte eléggé,45 de nem vo’t annyira elfogult, mint elődje, s fontosnak tartotta a Szovjetunióval való barátság ápolását. Gyöngyösi, in
