Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Paczolay Péter: Szabó Máté: A "forró ősz".Békemozgalom, politikai tiltakozás, ellenállás az NSZK-ban és Zöldek, alternatívok, környezetvédők. Az ökológiai mozgalmak elmélete és politikája
mozgalom további sorsától függetlenül alighanem tartósan érezhető hatások ? Bizonyos evidenciáknak - így a „bombákkal együtt élni” gondolatának, a kölcsönös elrettentésen alapuló egyensúlynak, a tömbpolitika szükségességének - megkérdőjelezése, azután a korábban politikusok és szakértők szűk körének kezébe helyezett biztonságpolitika nyilvánossá vagy legalábbis nyilvánosabbá válása; immár elfogadhatatlan, hogy a nemzetbiztonság jelszavával a társadalmat, sőt a politikusok zömét is kizárják a retorikai túlzás nélkül az emberiség sorsát érintőnek nevezhető döntésekből; végül a nép részvétel, aköz- vetlen demokratikus cselekvés módszerei és értékei a társadalom számottevő részében tudatosultak. Az állam a belső politikai rendszer egyensúlyát megzavaró mozgalmakat is gyanúval kíséri, de a fejlett tőkés országok politikai berendezkedése - ha eltérő mértékben is - megfelelő kereteket biztosít ezeknek; de az államok és tömbök közti egyensúlyra épülő külpolitika, a nemzetközi elkötelezettségek, és általában az egyeduralkodónak tekintett reálpolitika kétségbe vonása ezekben az országokban is elfogadhatatlan az állam számára. Ezen a területen ezért különösen figyelemre méltó - pillanatnyilag a lehetetlenre törve - a beleszólás, a demokratikus politizálás lehetőségeinek szélesítése. A társadalmi mozgalmaknak a politikai intézmények fennálló kereteivel szemben kialakított álláspontjából fakadó problémákat jól példázza az a sajátos helyzet, amelybe a másik recenzált mű „főszereplői”, a Zöldek kerültek az NSZK-ban: a fennálló intézményeket elutasító társadalmi mozgalmak talajából kinőtt párt a parlamenten kívüli ellenzékből, de mondhatni a politikai rendszer egész fennálló struktúrájának, a „régi” politikának ellenzékéből bevonult ezen intézmény- rendszerbe, ami olyan ellentmondás, és kérdések olyan sorát veti fel, melyeknek fel- és megoldása még nem látható. Mindenesetre egy új társadalmi mozgalom itt vált először parlamenten kívüli ellenzékből a nagypolitikában is képviselt önálló erővé, és ez gyökeresen új jelenség a fejlett tőkés országok politikai életében. Ez indokolja azt is, hogy az ökológiai mozgalmakon belül a szerző elsősorban a nyugatnémet zöldekkel foglalkozik. „Az ökológiai mozgalom kifejezés azokat a társadalmi szerveket (egyesület, klub, párt stb.) és csoportokat jelenti, amelyek egy adott államban az ipari társadalom szülte ökológiai és szociális problémák megoldásáért küzdenek ... Az ökológiai mozgalom társadalmi mozgalom; bázisát társadalmi szervek és társadalmi csoportok jelentik, és céljai is társadalmiak, az ipari társadalom szerkezetének és működésének megváltoztatása az ökológiai egyensúly biztosításának érdekében.” (Zöldek, 47. 1.) Az ökológiai mozgalom az elmúlt két évtizedben fejlődött tudatos politikai mozgalommá: a globális modellekre alapozott vagy néhány tényezőből általános jellegű politikai következtetéseket levonó „előrejelző típusú” ökológiától a merőben új társadalmi-politikai szervezetet követelő, de azt a nagypolitikától elzárkózva, mintegy a fennálló rendszer „mellett” létrehozni kívánó alternatív koncepciókon keresztül eljutottak a fennálló politikát megváltoztatni szándékozó politikai mozgalmak stratégiájául szolgáló társadalom- elméletig, a „társadalom az állam ellen” programjáig. Szabó Máté egyik alapvető megközelítése, mely az új társadalmi mozgalmak eltérő megjelenési-szervezettségi formáinak és a kialakult politikai intézményrendszer rugalmasságának összefüggésére irányul, a kérdéskör értelmezésének megfelelő kerete. Ezen a kereten belül az ökológiai mozgalom politikai szerveződését és stratégiáját három csomóponthoz viszonyítva elemzi: az adott ország politikai kultúrája mennyire kedvez az ökológiai igények politikai érvényesítésének (például menynyire tolerálja a tiltakozás különböző formáit); mennyire nyitott a politikai rendszer az új kérdések, például a környezet- védelem problémáinak megoldására; és 142
