Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 3. szám - TUDOMÁNYOS ÉLET - Dunay Pál: A békekutatás szerepe a közvéleményformálásban (Kerekasztal-konferencia)

még jobban aláásták a nyugat-európaiak és az Egyesült Államok közötti bizalmat.

4. Közép-Európában fennmaradt a két katonai tömb közötti közvetlen szembenállás.

5. Az ellenőrzött fegyverkezési verseny az enyhülés időszakában is folytatódott. Az atomfegyverkezés megfelelő ellenőrzésének hiánya bizonyosan aláásta az enyhülés hitelét.

6. A gazdasági versenyt a katonai elé helyezték.

7. Ügy tűnik, mindkét vezető hatalom azt a nézetet vallotta, hogy „ami jó nekünk, jó a világnak is”. Ezen természetesen mindegyik fél saját társadalmi rendszerének terjesztését értette a harmadik világban, még abban az esetben is, ha e törekvésüket a fejlődő országok nem osztották.

8. A paritás elismerésével a Nixon- és a Ford-kormányzat a Szovjetuniót olyan hatalomnak tekintette, amely felelős magatartású, s így érdemes vele nemzetközi szerződéseket kötni. Ennek tulajdonítható az 1971 és 1974 között létrejött számos megállapodás. A helyzet azonban azóta megváltozott. Ha az Egyesült Államok nem fogadja el a másik felet megbízható partnernek, akkor nehezebb lesz megállapodást kötni, mivel állandóan fennáll a gyanú, hogy a másik fél egyoldalú előnyökre kíván szert tenni. Ez pedig a szerződések betartására vonatkozóan bonyolultabb ellenőrzési módszereket igényel.

Wallensteen szerint jelenleg két lehetőség kínálkozik. Az egyik kiindulópontja szerint az enyhülés kudarcát az okozta, hogy nem volt eléggé maximalista. Ha ezt elfogadjuk, akkor globális megközelítésre van szükség. Kísérletet kell tenni arra, minél több érdeket vegyenek figyelembe a nemzetközi konfliktusok kezelésekor és lehetséges megoldásakor. Ily módon a tárgyalások nem is közvetlenül az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, hanem az ENSZ égisze alatt folyhatnának. Lehet, hogy ennek is eljön az ideje, a szerző mégis egy több reményre jogosító, realista utat tart járhatónak. Ennek érdekében a két vezető hatalomnak először inkább speciális és összehasonlítható fegyverrendszerekről kellene tárgyalnia, mint a felek kapcsolatait vezérlő elvekről, inkább egyes konfliktusokat kellene megvitatnia, mint az európai biztonság valamennyi vonatkozását. Az elkülöníthető kérdésekről egyenként kellene a megbeszéléseket folytatni. Ez a stratégia számos előnnyel kecsegtet. Esély van arra, hogy gyorsabban érjenek el egyik vagy másik kérdésben megállapodást, s a szerződések egyértelműbbek lehetnek. Hamarabb alakulhat ki konstruktív légkör, ami a folyamatot tovább viheti. Kétségkívül hátránya azonban, hogy nem a fegyverkezési verseny egésze elé emel gátat, s bizonyos kérdések, fegyverkezési területek szabályozatlanok, nyitottak maradhatnak.

A legélesebb vita akörül bontakozott ki, hogy mikor ért véget az enyhülés szakasza, és ki a felelős a kudarcért. Több nyugati résztvevő kitartott amellett, hogy az afganisztáni események vetettek véget az enyhülésnek, s ebből következően a felelősség a Szovjetuniót terheli. A szocialista országokbeli résztvevők

130