Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Tolnay László: A Varsói Szerződés katonai doktrínájának és hadászatának néhány összefüggése
védelmi jellegű, kénytelenek figyelembe venni azt a követelményt, hogy amennyiben háborúra kerül sor, határozott és hatásos lépést kell tenniük az agresszor megsemmisítésére. Ezzel áll kapcsolatban, hogy a szocialista országok katonai szövetségének hadászata fontosnak tekinti a védelem hadászati méretekben való megszervezését, az ellenség támadásának meghiúsítása vagy visszaverése, meghatározott területek megtartása, a megfelelő erők összpontosításához szükséges idő megszerzése, az erők egyes irányokba való megtakarítása céljából. Eközben azonban számításba veszi, hogy a hadászati tevékenység alapvető formája a támadás. A Szovjetunió és szövetségesei fegyveres erői nagyságának meg kell felelnie a védelmezendő terület méreteinek, a határok hosszúságának és a potenciális fenyegetés jellegének. Figyelembe kell venni azt is, hogy az Egyesült Államoknak lehetősége van az Európában és Ázsiában állomásozó csapatainak megerősítésére, mégpedig a honi területen elhelyezett tartalékok és nagyszámú technikai eszköz segítségével. A Szovjetunió viszont ebben a vonatkozásban is kedvezőtlen helyzetben van potenciális ellenfelével szemben. Teljesen hibás tehát úgy mérlegelni az Európában elhelyezett katonai erők arányát, hogy egyszerűen csak összevetik a Varsói Szerződés, ezen belül a Szovjetunió fegyveres erőinek és a NATO európai csoportosításéinak létszámát, és nem veszik ügyiembe a Szovjetunió és az Egyesült Államok, illetve a Varsói Szerződés és a NATO geostratégiai helyzetében meglevő gyökeres különbségeket. Ezek az eltérések bonyolult problémákat vetnek fel mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok számára. A NATO szakértők gyakran arra hivatkoznak, hogy a Varsói Szerződés földrajzi egységet képez, ellentétben a NATO-val, amelynek térségeit óceánok és tengerek választják el egymástól. A NATO-nak a szállítások lebonyolításához hosszú és sebezhető tengeri és légi útvonalakat kell igénybe vennie. A legerősebb NATO-partnert, az Egyesült Államokat 6000 kilométer széles óceán választja el európai szövetségeseitől, továbbá a NATO-országok gazdasági okokból sokkal nagyobb mértékben függnek a hajózástól, mint a Varsói Szerződés államai. A NATO nélkülözi továbbá a konfliktus lehetséges térségeiben a megfelelő hadászati mélységet, ennek következtében a hátországok, parancsnokságok és az ellátási útvonalak sokkal nehezebben védhetők, mint a potenciális ellenfélnél. Végül, a NATO nyugat-európai csoportosításait földrajzi jellegzetességek darabolják különálló északi, középső és déli térségekre, és emiatt a Varsói Szerződés az erőit mindig a számára legcélszerűbb helyeken koncentrálhatja. A NATO-szakértők által felsorolt geostratégiai érvek azonban nem megalapozottak, mert figyelmen kívül hagyják, hogy a két katonai szövetség közötti konfliktus nem korlátozható csak Európára. Az Egyesült Államok az utóbbi időben az úgynevezett horizontális eszkaláció hadászati elve mellett tört lándzsát, amely szerint egy térségben zajló fegyveres konfliktus szükség esetén tehermentesíthető más térségekben kezdeményezett fegyveres akciókkal. Ebben az esetben 90
