Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Tolnay László: A Varsói Szerződés katonai doktrínájának és hadászatának néhány összefüggése
zetté” nyilvánított térségébe. Ezek a hadászati áttelepítést végrehajtó alakulatok növelik az általános rendeltetésű erők hadászati mozgékonyságát, s lehetővé teszik a megerősítésre kijelölt csapatok gyors áttelepítését és hadműveleti szétbon- takoztatását. Az itt felsorolt erők fejlesztését tehát a „közvetlen szembenállás” hadászatának rendelték alá. A haditengerészet modernizálásakor például abból indultak ki, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is uralnia kell az óceánokat és a tengereket, az általános rendeltetésű erőkön belül pedig a szárazföldi és a légierőt úgy kell kifejleszteni, hogy az „amerikai hatalom” bármilyen fegyveres konfliktusban kezdeményezően léphessen fel. A hangsúly így a nukleáris „elrettentésről” a nukleáris háború megnyerésének igényére helyeződött át. A szövetségeseket az amerikai vezetés ezzel párhuzamosan arra ösztönözte, hogy olyan katonai fejlesztési programokat hajtsanak végre, amelyek révén az Egyesült Államok tehermentesíthető „katonai biztonságuk” eddigi mértékű szavatolásától. Mindezt abból a célból kérte tőlük, hogy megfelelő biztosítékok álljanak rendelkezésre, ha egy fegyveres konfliktus kezdeti időszakában egyedül kell harcba lépniük az ellenséggel. Különösen vonatkozik ez az Egyesült Államok nyugat-európai partnereire, amelyek esetében az amerikaiak által vállalt kötelezettségek nagyságrendje állandó problémát jelent a washingtoni vezetés számára. Mivel azonban az Egyesült Államokat egy nukleáris világháború továbbra is teljes pusztulással fenyegette, egy olyan fegyveres konfliktus forgatókönyvének a kidolgozására törekedett, amelynek kirobbantása - feltételezésük szerint - nem járna együtt az önmegsemmisítéssel. Ezért a „korlátozott atomháború” lehetőségének felmérése került a figyelem középpontjába, amelyben limitálhatónak vagy elhárithatónak vélik az Egyesült Államokat fenyegető pusztulás veszélyét. Ezt egyrészt az atomfegyverek szelektív alkalmazásával szeretnék elérni, olyan technika felhasználásával, amely nagy találati pontosságánál fogva „elfogadható szintre” csökkenti a károkozást. Másrészt az utóbbi időben előtérbe kerültek olyan hadászati-hadműveleti elképzelések is, amelyek a hagyományos fegyverek mélységi csapásaival szeretnék a NATO „rugalmas reagálás” elnevezésű doktrínájának „atomküszöbét” minél magasabbra emelni. A probléma megoldására több elgondolást, álláspontot dolgoztak ki az Egyesült Államok és NATO-partnerei. E tényeknek, jelenségeknek és elveknek előzőkben felsorolt rendszerét értékelve a szocialista országok a jövő háborúját - amennyiben azt nem sikerül elkerülni - úgy tekintik, mint két szemben álló, a szocialista és a tőkés világrendszer közötti döntő összecsapást. Feltételezik, hogy e háborúba egyidejűleg vagy fokozatosan a világ államainak többsége belesodródik. Ez a háború sok milliós koalíciós fegyveres erők eddig nem ismert méretű és elkeseredett globális összecsapása lesz, s kompromisszum nélküli, határozott politikai és hadászati célokkal vívják meg. Egy ilyen háborúban felhasználják a hadviselő államok, koalíciók és társadalmi rendszerek egész gazdasági, katonai és erkölcsi erejét. A szocialista országok elismerik, hogy a világháború kezdődhet és egy ideig 88
