Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Thürmer Gyula: Három évtized a béke és a biztonság védelmében
HMB a PTT döntései alapján kidolgozza a szükséges katonapolitikai határozatokat, amelyeket többségi elv alapján fogadnak el. A Katonai Tanács feladata a PTT és a HMB ülései között a katonai vezetés egységes elvi irányítása. A katonai együttműködés lehetővé tette, hogy a tagállamok fegyveres erői egységes doktrína, egységes vezetési és kiképzési elvek alapján fejlődjenek. A tagállamok a honvédelmi feladataik teljesítésében számíthatnak azokra az előnyökre, amelyek a fegyveres erők fejlesztése, a hadiipari együttműködés terén a belső munkamegosztásból származnak. A jelenlegi együttműködési mechanizmus alapvetően a konkrét szükségleteknek és lehetőségeknek megfelelően funkcionál. A szocialista országok fejlődése, a nemzetközi élet növekvő követelményei szükségessé teszik a tagállamok együttműködésének további bővítését, egyidejűleg hatékonyságának fokozását, minőségének javítását. A szocialista országok mind a belső építőmunkában, mind az együttműködés fejlesztésében a hatékonyságot, a minőség igényét, a realitásoknak megfelelő megoldásokat helyezik előtérbe. Az SZKP új programjának előkészítése során például több ízben megfogalmazódott, hogy országaink együttműködésében is a belső források jobb kihasználásával kell előrehaladni. Ebben az irányban hat a szocialista társadalom törvényszerűségeinek megismerése, a tapasztalatok értékelése és általánosítása, a szocializmusról alkotott teljesebb kép kialakítása. A folyamatot elősegítheti az a szakmai-politikai vita, amely a szocializmus belső ellentmondásáról, azok célszerű feloldási módozatairól folyik. A továbblépés konkrét irányainak kialakításában valamennyi szocialista ország kezdeményezéseire, útkeresésére szükség van. A sokrétű kísérletek fő kritériuma, hogy a szocializmus ügyét segítsék. A Varsói Szerződés eddigi története azt mutatja, hogy a PTT ülésein nagy horderejű kezdeményezések, javaslatok születnek. Hatékonyságukat tovább fokozza az alapos, körültekintő előkészítés, a hátterükben álló indokok és megfontolások alaposabb megvilágítása. A nemzetközi döntéseknél természetesen figyelemmel kell lenni a belső építőmunka számos kérdésére. A Varsói Szerződés intézményei és a más fórumok közötti munkamegosztás eddig hatékonynak bizonyult, éppen ezért annak megváltoztatása, a politikai és katonai fórumok megterhelése más - egyébként fontos - kérdésekkel a tapasztalatok szerint nem lenne célszerű. A bonyolultabbá váló nemzetközi élet elengedhetetlenné teszi a konzultációs kapcsolatok kibővítését, s alapos, érdemi véleménycserét követel meg a szocialista országok együttműködésében is. A sokoldalú konzultációs rendszer egyik célja az is, hogy ésszerű munkamegosztás alakuljon ki az egyes intézmények között. A szocialista országok kezdeményezései így jobban kapcsolódhatnak a nemzetközi élet különféle tényezőihez. A szocialista országok fokozottan törekednek arra, hogy együttműködésüket a tájékoztatás, a propaganda terén is elmélyítsék. Közös törekvésük, hogy do7*