Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Barbi Balázs: Roman Kolkowitz - Andrzej Korbonski (szerk.): Katonák, parasztok és bürokraták
hogy a katonai elem egyidejűleg stabilizáló és destabilizáló; radikális reformokra is ösztönző, ugyanakkor visszahúzó; a nemzeti egységet erősítő, de némely területeken azt gyengítő tényező. Statisztikai adatokra utalva, a társadalmi-etnikai háttér felvázolásával alakít képet a szír fegyveres erők fejlődéséről, politikai szerepének és befolyásának növekedéséről. Amint azt a cím is jelzi, az írásban különleges hangsúlyt kap a nemzeti kisebbségek, valamint a hatalmi-közigazgatási centrumoktól távolabb élő etnikumok szerepének elemzése. Rendkívül tartalmas Dan Horowitz Izraellel foglalkozó munkája (Az izraeli védelmi erők; elpolgáriasodott katonaság egy részlegesen militarizálódo.t társadalomban). Horowitz mindenekelőtt azokra a tényekre mutat rá, amelyek Izraelt megkülönböztetik szinte valamennyi hasonló nagyságú államtól. A sajátosságok bemutatását követően azokat a társadalmi-politikai, vallási és honvédelmi gondolatokat, igényeket elemzi, amelyek meghatározzák az izraeli hadsereg szerepét és fejlődését. Ezután következik a fegyveres erők politikai tevékenységének mélyrehatóbb vizsgálata, a biztonságfelfogás és a biztonságérzet alakulására, a „holocaust” és az állandósult arab-izraeli konfliktus polgári és katonai gondolkodásra gyakorolt hatásának elemzése. Átfogó képet nyújt a szerző a fegyveres erők alkotmányjogi helyzetéről, a külpolitikai döntéshozatalban játszott szerepéről, az izraeli hírszerzésnek a társadalomban és a fegyveres erők sorában elfoglalt helyéről, a katonaiipari komplexum térnyeréséről. A szocialista országok fegyveres erőinek helyzetét vizsgáló részt minden olvasó nagy érdeklődéssel fogadja, hiszen ez valóban az egyik legkevésbé feltárt és kutatott terület. Éppen ezért sajnálatos, hogy az itt szereplő tanulmányok szerzői (közülük mindenekelőtt R. Kolkowitz) nem az objektivitásra, hanem szinte az elvakultságig az ellenérzésekre támaszkodva közelítenek témáikhoz. A viszonylagos tárgyilagosságra való törekvés hiánya pedig megakadályozza a szerzőket, hogy a valóban izgalmas és bonyolult kérdéseket hűen ábrázolják, és tudományos nyíltsággal kezeljék. Az említett Roman Kolkowitz tanulmányában (Katonai beavatkozás a Szovjetunióban: szcenárió a poszt-hegemonista szintézishez) olyan kérdéseket vet fel, mint a szovjet kommunista párt és a fegyveres erők kapcsolatának alakulása, a hadsereg helye a szovjet társadalomban, a katonai igények hatása a tudomány és a technológia szférájában stb. Kétségtelen, hogy a Kolkowitz által felvetett alaptéma, a szovjet fegyveres erők és a hatalom viszonya élő, aktuális probléma, hiszen a Szovjetuniónak fennállása óta mindvégig változó, korántsem egyszerű feltételek között kellett fenntartania a szocialista viszonyok megőrzésének lehetőségét, és a változó feltételek (háborús vagy békés viszonyok) szükségszerűen kihatottak a fegyveres erők helyére, szerepére is. A szerző szélsőséges következtetéseit azonban a Szovjetunió mai társadalmi-gazdasági valósága nem igazolja. A Szovjetunióról szóló írást a másik szocialista nagyhatalom, Kína elemzése követi (Ellis Joffe: A hadsereg mint politikai szereplő Kínában). Joffe rámutat, hogy a kínai hadsereg a szovjet fegyveres erőktől eltérően nemcsak a forradalom győzelmének kivívásában játszott szemmel láthatóan meghatározó szerepet, de a Kínai Népköztársaság létrejöttét követően is többször vált a belső hatalmi folyamatok formálásának közvetlen részesévé. A szerző történelmi szakaszokra bontva elemzi a kínai fegyveres erők szerepének alakulását. A periodizálás szerint a KNK első évtizedének hadserege a párt alárendeltjeként működött. Bár ez az időszak sem volt eseményektől mentes, a párt-hadsereg viszony egyértelműen az előbbi fölényét igazolta. A hatvanas évektől kezdve a fegyveres erők mind nagyobb politikai szerephez jutottak. A kulturális forradalom után mérséklődött a hadsereg befolyása, de ez nem a politikai életből való teljes kiválást, csak korlátozott elhatárolódást jelentett. Andrzej Korbonski és Sarah M. Terry írása (A hadsereg mint politikai tényező Lengyelországban) mintegy három évtizednyi időszak lengyel politikai fejlődését összegzi. Az első alfejezet a lengyel fegyveres erők átszervezését és fejlesztését elemzi. Részletesebben kitérnek a szerzők az 1956-os változásokra, az akkori események következményeire. Végül az 1970-es évek alapján vonják le azt a következtetést, hogy a lengyel fegyveres erők is fokozatosan teret nyernek, és jelentős politikai szereplővé válnak. (Az írás a nyolcvanas évek eseményeit megelőzően készült 1) A. Ross Johnson (A hadsereg szerepe Jugoszláviában; egy történelmi vázlat) először a jugoszláv fegyveres erők létrejöttének körülményeit, történelmi küldetését, e küldetés változó tartalmát foglalja össze, majd ezt követően vizsgálja a néphadsereg társadalmi-politikai szerepét. A történelmi áttekintés során
