Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - SZEMLE - Valki László: A defenzív védelem koncepciója
néven ismert agresszív doktrínák felváltása egy másik, kevésbé veszélyes koncepcióval kétségtelenül hozzájárulhat az európai biztonság megszilárdításához, a két szövetségi rendszer országai közötti bizalom növeléséhez. Ha a NATO felfüggesztené offenzív jellegű erőinek a fejlesztését a nyugat-európai - elsősorban a nyugatnémet - térségben, hátravonná, majd hagyná elavulni meglevő nehézfegyvereinek jelentős részét, s fizikailag képtelenné tenné magát bármilyen általános támadó hadművelet folytatására, ez nyilván kedvező hatást gyakorolna az Európa két része közötti viszony alakulására. E lépéssorozat fontos jelzés lenne a szocialista országok számára, hiszen nem csupán pozitív hangvételű nyilatkozatokban, hanem tényleges változásokban is testet öltene. 2. Az offenzív jellegű haditechnika további fejlődése Nyugaton olyan újabb fegyverrendszerek kifejlesztéséhez vezethet, amelyek destabilizálhatják az európai erőviszonyokat. Ha a jövőbeli fegyverzetfejlesztéseket a NATO-országokban a védelmi, nem pedig a támadóképesség növelésére összpontosítanák, ennek pozitív hatásai kézenfekvők lennének. 3. Előnyösen hatna a NATO politikájára, ha a szövetségen belül a következő években nem kizárólag arról folyna a vita, hogy milyen arányban növeljék a katonai költségvetést, vagy egy fegyveres konfliktusban milyen módon kellene „mélyen behatolni” a Varsói Szerződés területére. A defenzív védelem megvalósításának lehetőségéről szóló eszmecsere alkalmat adna arra, hogy egészen más oldalról közelítsenek hadászati és harcászati problémákhoz, hogy újraértékeljenek számos olyan tételt, amelyet az enyhülés megtorpanása óta kétségbevonhatatlan igazságként kezeltek a NATO-ban. Kedvezően befolyásolná a szervezeten belül uralkodó légkört az is, ha a nyugat-európai tagországok ismét kifejezésre juttatnák önálló, az Egyesült Államokétól eltérő stratégiai érdekeiket. Az amerikai katonai és politikai elit számára csak az ilyen és ehhez hasonló elképzelések megismerése teheti világossá, hogy a földrajzi elhelyezkedésben és a történelmi fejlődésben meglévő különbségek következtében a NATO európai tagállamai esetleg más tartalmú katonai doktrína (és külpolitika) kialakításában lennének érdekeltek. A defenzív védelem koncepciój áról a békekutatók és a stratégiai szakértők részvételével napjainkban kibontakozó vita is arra mutat, hogy Nyugat-Európá- ban erősödik a meggyőződés: az Egyesült Államok mostani vezetésének át kellene értékelnie általános külpolitikai és stratégiai koncepcióit. 4. A nyugati szakirodalomban felbukkanó további érv, hogy egy hatékony defenzív védelem kiépítése megnyugtató helyzetet teremtene azok számára, akik ilyen vagy olyan okból áttörhetőnek tartják a NATO jelenlegi hagyományos védelmi rendszerét, és úgy vélik, hogy emiatt egy válsághelyzet időszorításában a katonai vezetők elhamarkodott döntést hoznának a nukleáris fegyverek bevetéséről. Mivel a defenzív védelem hagyományos fegyverekkel gyakorlatilag áttör- hetetlen lenne, fel sem merülne a nukleáris fegyverek bevetésének szükségessége. Az utóbbiak funkciója tehát a defenzív védelem kiépítése után lényegesen szűkülne : csak azt a célt szolgálná, hogy elrettentse az ellenfelet a nukleáris támadás108