Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - SZEMLE - Perc L. László: A változás évei Spanyolországban
Politikai kétpólusosság és hatalmi koncentráció A PSOE „A változásért” címmel kiadott terjedelmes választási programja minden lényeges politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi témát magába foglalt. Bevezetőjében megállapítja: „Nekünk, spanyoloknak le kell küzdenünk a jelenlegi politikai bénultságot, ki kell jutnunk a gazdasági válságból, teljesen ki kell fejlesztenünk az állam demokratikus struktúráját és az alkotmány által szavatolt szabadságjogokat, valamint racionalizálnunk kell a közigazgatás nem hatékony apparátusát, hogy küzdhessünk a munkanélküliség és a szociális egyenlőtlenségek ellen.”3 A program fő célkitűzésként jelöli meg az új munkahelyek teremtését, és javasolja, hogy a komány a következő négy évben hozzon létre 800 000 munkahelyet. A legfontosabb gazdasági kérdések mellett foglalkozik továbbá a biztonság, a munkaügy, a társadalombiztosítás, a közigazgatás, az autonómiák, a fegyveres erők, a kultúrpolitika és a külpolitika legjelentősebb témáival is. A programban keményen bírálták az egész állami adminisztrációt, hangsúlyozva, hogy a közigazgatás „elavult és hatástalan szerkezetű”, és hogy az továbbra is „a privilégiumok és a könnyen szerezhető jövedelmek lövészárka, az állampolgárokkal és az adózókkal szemben ellenséges apparátus”.4 „A változás annyit jelent, hogy biztosítani kell Spanyolország működőképességét” - ismételte visszatérő mottóként Felipe González a választási hadjárat során. Ezzel a programmal a Spanyol Szocialista Munkáspártnak sikerült a választók többségét megnyernie. (1. táblázat) A több mint 100 éve fennálló PSOE elsőnek könyvelhetett el olyan arányú választási győzelmet, amilyen még egyetlen, demokratikus keretek között működő spanyol pártnak sem sikerült. Az 1982-es választások másik nagy meglepetése az volt, hogy a konzervatív, jobboldali irányzatú Népi Szövetség (AP) vált a második legnagyobb politikai erővé, arányaiban még jelentősebb előretöréssel. A választásokon bekövetkezett „politikai földcsuszamlás” az UCD-t, az előző kormánypártot szinte teljesen megsemmisítette. Ez a szinte példa nélkül álló választási vereség megpecsételte az UCD további sorsát: kudarcát követően rövidesen teljesen széthullott, és önmagát oszlatta fel. Volt tagjai a konzervatívokat tömörítő Népi Szövetséghez, részben pedig a szociáldemokrata, a kereszténydemokrata, illetve a liberális irányzatokhoz csatlakoztak. Az UCD felbomlása és ezzel párhuzamosan a PSOE és az AP nagyarányú előretörése megteremtette egy bipoláris politika feltételeit annak minden kockázatával. Fraga Iribarne, az AP vezéralakja, aki magát a liberális-konzervatív angol politikai szisztéma hívének vallja, a politikai erőviszonyok ilyetén alakulásában lehetséges perspektívát lát egy esetleges kétpárti váltógazdaság később megtörténő teremtésére. Egyelőre azonban 1986-ig, a következő választásokig, a szocialista párt kényelmes parlamenti többsége a kiegyensúlyozott kormányzási tevékenység egyik legfontosabb feltételét jelentheti. 96
