Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - SZEMLE - Perc L. László: A változás évei Spanyolországban
A politikai reform a megvalósulás útjára lépett: sorra legalizálták a különféle pártokat és szakszervezeti szövetségeket, megkezdődött azok szabad működése, a politikai tevékenységért korábban elítéltek amnesztiát kaptak, és megindult az emigránsok hazatérése. A biztosított szólás- és véleménynyilvánítási szabadság nyomán egyre sokszínűbbekké váltak a tömegkommunikációs eszközök, és a felszabadult általános politikai légkör megannyi egyéb jele tanúskodott a spanyol társadalom életében végbemenő jelentős átalakulásról. A politikai felépítményben történt változások azonban nem jártak a hatalmi struktúra megváltoztatásával. A korábbi tulajdonviszonyokban nem történt semmiféle változás, és ennek még távlati igénye sem mutatkozott a politikai porondon megjelent pártok által hirdetett változatos társadalmi programokban. A változás szele, ha irritálta is, de egyelőre nem érintette a fegyveres erők és az állami erőszakszervek felső vezetését. Az előző rezsim államapparátusának egész bürokratikus gépezete - beleértve a bírói és ügyészi testületeket is - szinte érintetlenül és zökkenőmentesen épült be a demokráciába. A politikai élet felszínén megindult pezsgő mozgást tanúsítja, hogy amint megnyílt a pártok és szakszervezetek legalizálásának lehetősége, néhány hónapon belül több mint kétszáz törvényesen bejegyzett párt nyüzsgött a spanyol közélet arénájában. A konzervatív erők - elsősorban a katonai vezetés - a legkeményebb ellenállást a Spanyol Kommunista Párt törvényesítésével szemben tanúsították. Csak a haladó erők következetes, szolidáris fellépésének és Adolfo Suarez miniszterelnök politikai bátorságának köszönhetően - aki egy kormányválság kockázatát is vállalva, kész helyzetet teremtett a PCE legalizálásának kérdésében - került sor erre 1977 tavaszán. A politikai erők ilyen mérvű szétforgácsoltsága természetesen nem vált és nem is válhatott tartóssá. Rövidesen a jelentősebb pártok vonzásában alakultak ki a főbb erővonalak. így volt ez a különböző centrista törekvéseket kifejező politikai pártokat tömörítő Demokratikus Centrum Unió (Unión de Centro Democratico - UCD) esetében is. Az 1977 júniusában tartott első parlamenti választásokon még mint választási koalíció vett részt, majd Suarez és néhány középjobb ihletésű politikus kezdeményezésére egy pártban szerveződtek a különböző szociáldemokrata, kereszténydemokrata és liberális irányzatok. A politikai erőknek ebben a konglomerátumában mindig erősen hatottak a centrifugális törekvések. Ezért az UCD igazi politikai párttá sohasem válhatott, és néhány év múltán végleg távozott is a politikai színpadról. Az 1977-es választások eredményei adtak először konkrétabb képet az ország belpolitikai erőviszonyairól. Az UCD a szavazatok 34,7 százalékával és 165 képviselőjével kormányzó párttá vált. Második politikai erővé a szocialisták (PSOE) váltak (29,2 százalék - 118 mandátum), őket a kommunisták (PCE) követték (9,2 százalék - 20 mandátum). A Fraga Iribarne - Franco egyik volt minisztere - vezette Népi Szövetség (Alianza Popular - AP) a konzervatív erők 92
