Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Dobozi István: A nemzetközi fejlesztési stratégia megvalósításának problémái a nyolcvanas évtized első harmadában
első harmadában a külső és a belső feltételek együttesen, kölcsönhatásban (ám az előbbiek túlsúlya mellett) idézték elő a fejlődő országok gazdasági fejlődésében beállott törést. Látni kell továbbá, hogy a nyolcvanas évek elején a fejlődő országokban kibontakozott kedvezőtlen irányzatokban nem csupán az akkor követett belső alkalmazkodási politika játszott szerepet, hanem a korábban folytatott gazdaságpolitika néhány késéssel és halmozottan jelentkező hatása is. Ma már kellő bizonyossággal megállapítható például, hogy az olajimportáló fejlődő országok egy része a hetvenes években bekövetkezett külső eredetű sokkhatásokra - amelyek a nagymértékű cserearányromlásban összegeződtek - túlméretezett hitelfelvétellel reagált. Ez az adósságállomány gyors felhalmozódásához vezetett, s egy ponton túl - különösen a rosszabbodó világgazdasági és monetáris közegben - az alkalmazkodás fő formájaként már nem volt folytatható. A túlméretezett adósságfölhalmozás csak részben az adósságszolgálat reálértékét erodáló, a hitelfelvételt ösztönző alacsony reálkamatláb következménye. Számos fejlődő országban a belső gazdaságpolitika és gazdasági rendszer több hiányossága, illetve torzulása tartósan túlkeresletet támasztott a külföldi pénzforrások iránt. A fejlődő országok egy részében a fejletlen belső pénzügyi rendszerben - amelyre általában a mesterségesen alacsony vagy negatív reálkamatláb a jellemző - a belső megtakarítások számottevő részét kimenekítik az országból, vagy az a monetáris rendszeren kívül marad. A megtakarításnak azzal a részével kapcsolatban pedig, amely a hazai pénzpiacokon marad, rendszerint komoly elosztási problémák merülnek fel. A mesterségesen alacsony, illetve negatív reálkamatláb belső hiteltúlke- resletet vált ki. Eközben kedvezőtlenül hat a megtakarításra és a hitelkínálatra, s ösztönzi a tőkekiáramlást, különösen akkor - s ez az általános -, ha a nemzeti valuta árfolyama túlértékelt.13 E tényezők összhatásaként nehéz hazai tőkéhez jutni, a pénzpiaci mechanizmusokat a hitelek adminisztratív „adagolása” váltja fel. Mivel az adott rendszerben csak a privilegizált helyzetben lévő vállalatok tudnak hazai tőkéhez jutni a nemzeti bankrendszeren keresztül, fokozódik a külföldi finanszírozás iránti igény. Több fejlődő országban az adópolitika egyes hiányosságai ugyancsak túlzott hitelfelvételre ösztönöztek. Például az „alapvető” ipari ágazatoknak a fejlődő országok gyakran túlzott adókedvezményeket adnak, aminek következtében a kormány bevételei csökkennek. Szilárd és megfelelően növekvő adóbázis nélkül viszont a kormány arra kényszerül, hogy az állami beruházások finanszírozásához külföldről vegyen fel hitelt vagy (és) belső deficitfinanszírozáshoz folyamadjon, amely éleszti az inflációt, és ezen keresztül a nemzeti valuta túlértékelődése irányában hat. Az adópolitikának e fenti vonása különösen nehéz helyzetbe hozza a költségvetést akkor, amikor a világgazdasági recesszió miatt visszaeső export egyébként is csökkenti az adóbevételeket. Egyes fejlődő országokban összefüggés van az állami szektorbeli vállalatok rendszeresen veszteséges működése és a külföldi hitelkereslet között. Az állami szektor 81
