Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 5. szám - Kiss J. László: Nyugati szövetségi politika és kelet-nyugati enyhülés: az NSZK kül-és biztonságpolitikája (1954-1984)
fegyverek gyártásáról való lemondás mellett Bonn-nak el kellett fogadnia, hogy nem gyárthat nehéz- fegyvereket (amely tilalom betartását a Nyugat-európai Unió ellenőrizte). Vö. Europa Archiv, 1954. 25. sz. 7127-7138. 1. • Vö. Europa Archiv, i. m. » Uo. 10 Vö. Hans-Peter SchwärDie Politik der Westbindung oder die Staatsraison der Bundesrepublik. Zeitschrift fiir Politik, 1975. 4. sz. 307-337. 1. 11 1948 után a Saar-vidék Franciaország gazdasági ellenőrzése alá került, sőt a rákövetkező években a franciák mindent megtettek azért, hogy a Saar-vidékkel létrehozott gazdasági uniót politikailag és szerződéses keretek között is megszilárdítsák. Az NSZK és a Saar-vidéknek népszavazás útján történő 1937. január i-i „újraegyesítése” Adenauer számára egyoldalú nyugati orientáción alapuló „kis- Európa”-koncepciójának a sikerét bizonyította, kiemelve, hogy a Saar-vidék ügyének a megoldása azért lehetett sikeres, mert a nyugati szövetség keretében történt, s ezáltal az NSZK súlya is növekedett. A nyugati szövetségre való egyoldalú támaszkodás és a „népszavazás” elemei Adenauer németpolitikai célkitűzéseinek is a részei voltak. 12 Az NDK nemzetközi elismerésének a megakadályozására az NSZK a diplomáciai kapcsolatok megszakítását helyezte kilátásba minden olyan országgal szemben, amely a szocialista német állammal hivatalos, diplomáciai kapcsolatba lép. Á kelet-nyugati feszültség csökkenésével a Hallstein-doktrína valójában az ellentétébe csapott át: sokkal inkább az NSZK önelszigetelésének, mint az NDK diplomáciai elszigetelésének az eszközévé vált. 12 Vö. Walter Schütze: Reibungsflächen im europäisch-amerikanischen Verhältnis. In Josef Fiillenbach- Eberhard Schulz: Entspannung am Ende? München-Wien, 198c. 136. 1. 11 Vö. Karl-Dietrich Bracher: Die Kanzlerdemokratie. Antwort auf das deutsche Staatsproblem? In Zeitgeschichtliche Kontroversen, München, 1976. 144. 1. 15 Az 195 5. júliusi genfi csúcskonferencián a brit miniszterelnök az újraegyesített Németország és a négy győztes nagyhatalom közötti segélynyújtási szerződéssel együtt olyan megállapodás megkötését javasolta, amely „Németország két oldalán és a szomszédos országokban” a haderők csökkentését is magában foglalta. A második Eden-terv a német „újraegyesítésből” indult ki, s ezért Adenauer számára elfogadható volt. Nem így a harmadik Eden-terv, amely az Európában szemben álló haderők közös ellenőrzési rendszerének - egy demilitarizált övezet - létrehozásának az elsőbbségéből indult ki. A Herter-terv az 1959. májusi és augusztusi genfi külügyminiszteri konferencián az Eden-tervhez hasonlóan abból indult ki, hogy Németország újraegyesítése az európai államok számára elfogadható lenne, ha a katonai jellegű korlátozások mellett az egyesített Németország lemondana az erőszak alkalmazásáról vagy az erőszakkal történő fenyegetésről. Ezek a megfontolások a két német állam egyesítésével bekövetkező hatalmi átrendeződés kockázatait éppúgy nem vették kellően figyelembe, mint az Egyesült Államok és a Szovjetunió között kibontakozott ellentéteket. A különböző tervek igen tömör összefoglalását lásd Arnulf Baring: Sehr verehrter Herr Bundeskanzler! Heinrich von Brentano im Briefwechsel mit Konrad Adenauer 1949-1964. Hamburg, 1974. 419. 1. 18 1957 októberében Rapacki lengyel külügyminiszter az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia, valamint az NSZK bevonásával egy atomfegyvermentes övezet létrehozását javasolta. Ezt a tervet a rákövetkező évben tovább pontosították. Szó volt a földi és a légi ellenőrzési rendszerről, valamint egy második ellenőrzési szakaszban a hagyományos erők egyidejű csökkentéséről. 17 Ádenauerral szemben a szociáldemokrata ellenzék az újraegyesített Németország létrehozásának eszközét és keretét abban az európai kollektív biztonsági rendszerben látta, amely egyaránt szavatolja „Németország és a [többiek] Németországtól való biztonságát” (Fritz Erler). Bár a Rapacki-terv az „újraegyesítés” irányában teendő lépésekkel nem kapcsolódott össze, az SPD - a kormánypolitikával szemben - mégis rokonszenvezett az elképzeléssel. Az SPD számára a „biztonság” és az „egység” ugyanannak az éremnek a két oldala volt: a szociáldemokraták az európai biztonsági rendszer létrehozását első lépésnek tekintették az enyhülés felé, amely végső soron a „német kérdés” megoldását is elősegíti. 18 A Szovjetuniónak a három nyugati hatalomhoz, valamint az NSZK-hoz és az NDK-hoz 1958, november 27-én intézett jegyzéke leszögezte, hogy Nyugat-Berlint „önálló politikai egységgé”, egy „szabad várossá” kell változtatni; amennyiben hat hónapon belül nem jön létre megállapodás, úgy a Szovjetunió megszállási jogait Berlinben és Berlinre vonatkozóan az NDK-ra ruházza. 1959. január 10-én a Szovjetunió bejelentette a mindkét német állammal kötendő békeszerződésének a tervezetét stb. A Szovjetunió törekvései (s nem kevésbé az a tény, hogy az NDK 1961-ben kiépítette a berlini határzárat) arra irányultak, hogy az európai status quo megszilárdulásának folyamatában a szocialista német állam konszolidációját fenyegető nyugat-berlini kérdést megoldják. 19 Vö. Lawrence Freedmam: The Evolution of Nuclear Strategy. London, 1981. 175. 1., továbbá Klaus-Dieter Schwarz: Amerikanische Militärstrategie 1945-1978. In Klaus Dieter Schwarz (kiadó): Sicherheitspolitik. Analysen zur politischen und militärischen Sicherheit. Bad-Honnef-Erpel, 1978. 345_372' 132
