Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Kiss J. László: A nyugatnémet pártpolitikai rendszer fejlődése a parlamenti választások tükrében
deknek és a polgári iniciatíváknak sikerült. Sok függ attól, vajon képes-e az SPD a társadalmat megosztó kérdésekben a H. J. Vogel által döntőnek tartott „véleményvezetést” magához ragadni, s ezzel a szervezett politikai ellenintegráció központjává válni.32 A parlamenti túlélés biztosítása után az FDP-nek az a feladata, hogy kikerüljön a „politikai intenzív osztályról”, és - R. Dahrendorf szavaival élve - a „válság esélyeit” használja ki, s a szociálliberális szárny jelentős részének a leszakadása után magához térjen. Lényeges kérdés, hogy a Genscher-Lambsdorff konzervatív gazdasági szárny irányába tolódott pártban képes-e a szociálliberális „maradék” regenerálódni. A nyugatnémet politikai „üzemben” az FDP többségcsináló funkciója mellett a keresztényliberális koalícióban is megőrizte „korrektí- vum” szerepét. Az új koalícióban is megfigyelhetők az ellentétek: Lambsdorff és a CDU baloldali szociális bizottságát képviselő N. Blüm között a nyugdíjak kérdésében, a tüntetési jogról szóló törvény megítélésében a CSU-beli Zimmermann és a liberális Engelhard között. Funkcionális profilírozódása ellenére az FDP új típusú párttá vált az NSZK-ban. Többé nem a „tartományi pártok kartellje”, hisz az FDP a tartományi Landtagoknak több mint feléből kiesett. A föderatív felépítésű NSZK-ban az FDP elvesztette tartományi bázisának túlnyomó részét, a bonni frakcióból irányított centralista párttá vált. Másfelől a liberálisok „funkcionális” igazolódása joggal vethet fel kétségeket is. Az FDP erősségének ugyanis nem csupán a mindenkori másik kolalíciós párthoz való viszonyában kellene rejlenie (mint politikai „korrektívum” és „többségcsináló párt”), hanem önmagában, saját programalkotásában. A párt így válhatna stabil választói táborral rendelkező politikai tényezővé, ám egy ilyen liberális profil kialakítására a nyugatnémet politikai színképben ma legalább annyira nem látszik hely az FDP számára, mint az elmúlt időszakban. A CDU/CSU számára az a nagy kérdés, vajon az amerikai gazdaság fellendülésére utaló jelek után ténylegesen bekövetkezik-e az a gazdasági „fordulat”, amelyből az unió a nyolcvanas években politikai tőkét kovácsolhat. Figyelmet érdemel a CSU koalíciós szerepe is. Egyfelől a CSU-nak az FDP-vel szembeni hagyományos fenntartásai és ellentétei nem csupán a tárgyi kérdésekben, hanem a liberálisok tulajdonképpeni politikai szükségességének negatív megítélésében is fennmaradtak. Ugyanakkor a belpolitikai koordinátákon belül Strauss részéről az NDK számára megszervezett jelentős hitelakció, s a telepítendő amerikai Pershing-II rakéták alkalmazási vétójának, az ún. kettős kulcsnak a követelése egyfelől a CSU belpolitikai játékterét bővíti, tompítva a párt hagyományos és viszonylag differenciálatlan kommunistaellenességét. Másfelől Strauss ezzel a lépésével - anticipálva a rakétatelepítés utáni helyzetet - mérsékelni kívánja a növekvő feszültségnek az NSZK mozgásszabadságát korlátozó hatásait. Ennek különös belpolitikai jelentőséget kölcsönöz, hogy a külügyminiszteri poszt a koalícióban hagyományosan a liberálisok kezében van. Arnulf Baring a szociálliberális korszakot az NSZK „államalapítási” folya63
