Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)

1984 / 1. szám - Tolnay László: A NATO katonapolitikájának és katonai doktrínájának alapjai

telmények is eltérhetnek egymástól. Aki ezt nem veszi figyelembe - mutattak rá Nyugat-Európában annak számolnia kell a közvélemény elutasításával.

Az Egyesült Államok ezzel szemben defetizmussal, „keleti orientációjú semlegesség” irányában való eltolódással vádolta a nyugat-európaiakat, és ez - hangoztatták - tartós válságba sodorhatja az Atlanti Szövetséget. Ez a vita - bár az 1980-as évek elején különösen kiéleződött - a „biztonságpolitika” katonai oldalára végül is jelentősebb hatást nem gyakorolt. Sőt az Egyesült Államoknak a közép-hatótávolságú atomfegyverek nyugat-európai telepítése kapcsán sikerült bizonyos fokú egységet is kialakítania.

Ennek oka abban a sajátos nézetrendszerben keresendő, amely Nyugat- Európában a második világháborút követően alakult ki, de hatása - a politikai enyhülés tapasztalatai ellenére - még napjainkban sem becsülhető le. Lényege a következő :

1. A földrész nyugati felén elterülő hajdani európai nagyhatalmak nem birtokolják a szükséges eszközöket ahhoz, hogy saját érdekeiknek megfelelően, a siker kilátásával, önállóan vethessék be katonai erejüket egy európai fegyveres konfliktusban. Franciaország és Nagy-Britannia - bár eltérő mértékben és különböző politikai körülmények között - megteremtette saját atomfegyverét, de külső segítség nélkül egyikük sem lenne képes sikeresen befejezni egy fegyveres konfliktust.

2. A kontinensen állomásoztatott haderőik nagyságától és fegyverzetétől függetlenül a két világhatalom ellenőrzi az európai helyzetet. A végső döntést a háború és béke kérdésében a világhatalmak hozhatják meg. Az utolsó érvet, az ultima ratiót a Szovjetunió és az Egyesült Államok nukleáris fegyverei jelentik, ennélfogva a katonai hatalom Európában elsősorban szovjet és amerikai, s csak másodsorban multinacionális szövetségi hatalom. A globális erőviszonyok uralják az európa ierőviszonyokat, bármilyen legyen is az utóbbiak összetétele és kiegyensúlyozottsága.

3. Bár az Egyesült Államok katonai jelenléte Nyugat-Európában csökkenti az azt alkotó államok autonómiáját, jelenléte nélkül a kontinens nyugati részén rendelkezésre álló katonai potenciál nem lenne elegendő ahhoz, hogy az érintett országok egy fegyveres konfliktusban katonai eszközökkel lépjenek fel a Szovjetunióval szemben, vagy súlyos kockázatok nélkül demonstrálják katonai hatalmukat. Külső támogatást csak az Egyesült Államoktól várhatnak szövetségesi segélynyújtás formájában.

4. A két világhatalom európai jelenléte aszimmetrikus jellegű: míg a Szovjetunió európai hatalom, és katonai erejének döntő része is itt állomásozik, az Egyesült Államok a kontinensen kívül fekszik, és csak bizonyos csapatkontingenseket állomásoztat földrészünkön. Az Egyesült Államok katonai jelenléte Nyugat-Európában politikai megfontoláson alapul, amely elvileg korlátlan időtartamú ugyan, de mégiscsak függ e megfontolás időnkénti megújításától. Európa keleti részén viszont a Szovjetunió saját talaján áll, s így helyzete földrajzi szempont26