Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: A nemzetközi kapcsolatok alakulásának előrejelzéséről
ágazatban, mennyire önálló diszciplína az „általános prognosztika” (illetve hogy létezik-e egyáltalán), mennyire önálló a „külpolitikai prognosztika” (vagy van-e ilyen egyáltalán), és hogy mi az utóbbi kettő viszonya egymáshoz. Ezeket a kérdéseket végső soron úgyis az élet, a tudomány fejlődése oldja meg. Ezúttal elsősorban azokat a fő szemléleti, elméleti és általános módszertani kérdéseket tekintjük át, amelyek a külpolitikai prognóziskészítés munkafolyamatának megtervezésekor feltétlenül mérlegelendők és tudatos választást, döntést igényelnek. Túlnyomórészt - bár nem kizárólag - a Massachusetts Institute of Technology szerzői jogvédelme alatt 1978-ban megjelent gyűjtemény tanulmányainak fejtegetéseiből emeljük ki a relevánsnak érzett részeket.3 Ez a kézikönyv különös figyelmet érdemel, mert „az első kollektív erőfeszítés egy nemzetközi kutatói gárda részéről, hogy felvázolja az előrejelzés lehetőségeit és tartalmát a nemzetközi kapcsolatok területén”.4 A tanulmányok - köztük két szovjet és egy magyar szerzőé - módszertani jellegűek, így részleges áttekintésük sem törekedhet arra, hogy a prognosztizálás tartalmára, hogyanjára, gyakorlati kivitelezésére vonatkozóan konkrét javaslatokat adjon. Elöljáróban azonban utalnék a nemzetközi kapcsolatok előrejelzéséről kialakult néhány téves véleményre és ezekkel összefüggő szemléleti buktatóra, és vázlatosan összefoglalom az előrejelzésnek a nemzetközi kapcsolatok területén meglevő nehézségeit. A külpolitikai előrejelzés specifikus nehézségei A történelmi determinizmus merev, vulgáris felfogása kizárja az alternatív jövőképeket. Hívei gyakran úgy érvelnek, hogy a nemzetközi kapcsolatok kutatásának elméleti alapja, a történelmi materializmus és a tudományos szocializmus segítségével a nemzetközi kapcsolatok jövője nagy vonalaiban és politikailag elegendő konkrétsággal előrevetíthető. Ez az álláspont terméketlen, nemcsak a prognosztika, hanem a politikatudomány és a szociológia létét, értelmét is megkérdőjelezi. Maga a „jövőkutatás” terminus is táplálhatja azt az elképzelést, hogy a jövő egyértelműen determinált, a múlt és a jelen egyértelmű következménye, a prognóziskészítő dolga csupán az egyetlen szóba jövő fejlődési utat meghatározó világos törvényszerűségek felderítése és ennek alapján a jövő leírása.5 Ez a felfogás sem számol a társadalmi jelenségek kölcsönös meghatározottságának bonyolultságával és a nemzetközi élet alanyainak döntési szabadságával. Az ellenkező végletet képviselik azok, akik szerint a jövő az alakulását befolyásoló számos folyamat és tényező egymásra hatásának bonyolultsága és a beláthatatlan véletlenszerűségek miatt kifürkészhetetlen, így a prognosztika meddő dolog. Ez az elméleti kishitűség tagadja vagy lebecsüli a törvényszerűségeket és 52
